Aktuális

Gyerekek is kaptak munkát a bányákban

Hetes Réka

Létrehozva: 2019.07.06.

Milyen volt az élet az egykori bányászvárosokban, mint például Salgótarjánban? Cikkünkből kiderül.

Jó szerencsét! – köszöntik egymást az idősebbek, a régi bányászok a mai napig az egykori bányászvárosokban, így Salgótarjánban is. A bányászok élete különleges volt. Hatalmas tisztelet övezte őket, mert koszos és nehéz munka volt az övék. Éppen ezért mulatni is nagyon tudtak.

Szól a harang, ideje indulni, kezdődik a mű­szak – indított el minket a tú­ravezető, Szilveszter Tibor ok­leveles bányászmérnök a Salgótarjáni Bányamúzeumban, ami egy egykor működő bányarendszerben kapott helyet. 

– A mai előírás 10 tonna, addig ki se jövünk – fűzte hozzá viccesen.

Elindultunk a tágas, két-két és fél méter magas fővágaton, le a mélybe. Kellemes, hűs levegő fogadott bennünket, mintha csak a nagypapa pincéjébe lo­póztam volna be. Átlagosan 13 fok van a bánya ezen szakaszán, ahol a túrát tartották: 30 méterrel a föld alatt. Azonban ahol a termelés folyt rég, 300 méterrel a föld gyomrában, állandó 28 fok volt. Nem csoda, hogy a bányászok verejtékükben ázva haladtak centiről centire előre. Munkájukat még nehezítette a sűrű kőzetpor és a gépek fülsüketítő robaja. Emellett kemény fizikai munkát végeztek, gyakran kicsavart test­helyzetben.

Hála és köszönet

Sosem tudtam elképzelni, milyen lehetett a bányászok élete, egyszerű embereknek gondoltam őket. Most már tudom, korántsem voltak azok. Összetett tudásnak voltak birtokában ahhoz, hogy túléljenek a föld alatt. Életüket kockáztatták mindennap, hogy működjön a gépezet. Legyen fűtés és áram minden lakásban, hogy haladjon előre az ipari fejlődés. Többek között nekik köszönhetjük, hogy ott tartunk ma, ahol.

Az életüket adták

A salgótarjáni bányában 1879–1952 között termeltek. Onnantól kezdve, hogy elkezdték kialakítani a vágatrendszert, szinte minden évben odaveszett három-négy ember. Az első halálos baleset áldozata egy nő volt, Mala Mária. Segédként dolgozott az egyik gép mellett, majd egy véletlen baleset során a gép okozta a vesztét 1848-ban. A bánya közel 100 éves fennállása alatt összesen 827-en lelték halálukat a mélyben. Legtöbb esetben kőzet­omlás miatt történt baleset, de sújtó légrobbanás, üzemi baleset is előfordult szép számmal.

Gyerekek és nők

Bányában dolgozni presztízs volt. Azok, akik a legnehezebb munkát, a tényleges fejtést végezték, szép summát vihettek haza. Egy bányász fizetése háromszorosa volt az akkori átlagfizetésnek, de mindenki más is jól keresett a bányában dolgozók közül. Így nem csoda, hogy gyerekek és nők is dolgoztak a mélyben. 12 éves kortól kaphattak munkát a gyerekek, akik könnyebb feladatokat láttak el, vezették a lovakat, kísérték a csilléket. Akár a nők is, többen közülük gépfelügyelőként vállaltak munkát, de volt, aki szortírozta a kitermelt kőzetet.

A szén diktált

Az alagutakat és a járatokat mindenfelé úgy alakították ki, hogy csak annyi követ kelljen megmozgatni, amennyi a szén eléréséhez szükséges. Ha csak 40 centi vastagságban volt hasznos kő a falban, akkor olyan járatot vájtak, és négykézláb, fekve termelték ki a kincset. Máshol, ahol akár többméteres barnakőszén oszlopra leltek, ekkora vágatot hoztak létre. Jó esetben gépekkel is tudtak termelni a szakaszon. Ahol erre nem volt lehetőségük, ott hatalmas kézi fúrókkal, vésőkkel és robbanószerrel bányásztak.

Milliméter pontossággal dolgoztak

A 18–19. században egyre nagyobb üzlet lett a bányászat, ezért a szénlelőhelyeket parcellákra osztották. Mindenki csak a saját területén bányászhatott, hiába a felszín alatt történt a kitermelés, a kirajzolt terület határait tartani kellett, ezért nagyon pontosan kellett dolgozni. Más oka is volt annak, hogy milliméterre pontosan kellett kivájni a járatokat: gyakran egymással szemben kezdtek el ásni két alagutat, és ha középen nem találkoztak, akkor abból nagy baj volt. A pontatlan munkával a beomlás kockázatát is növelték volna.

Mérnök, kémikus, fizikus egy személyben

A látogatáson derül ki számomra, hogy a bányászok munkája nem csak eszeveszett fúrásból állt. Ahhoz, hogy ne omoljon rájuk az alagút, komoly mérnöki tudás kellett. Jobban ismerték a fizikális erőhatásokat másoknál. Tudták, mikor és hol milyen támasztószerkezetet kell építeni ahhoz, hogy biztonságban tudjanak előrehaladni. Tisztában voltak a kémiával is, mert a föld gyomrából mindenféle mérgező gázok szabadultak fel az ásatások miatt. Például: metán, szén-monoxid, kén-hidrogén, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezek belégzése vagy berobbanása több tucat ember éle­tét követelte volna. És a mélyben rejlő víz is hatalmas veszélyt jelentett rájuk nézve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól