Aktuális

Gyerekeik szeme láttára csonkította meg feleségét a féltékeny férj – fotók 18+

Bors

Létrehozva: 2017.09.11.

Egy visszavonult MMA harcos, az ausztrál Rohan Lee házvezetőnőjeként dolgozott a fiatal édesanya, Putu Careen. A férfi két éve alkalmazta a nőt Balin lévő otthonának rendben tartására, ezidő alatt pedig baráti viszony alakult ki a főnök és alkalmazottja között. Lee elmondta, hogy a két gyerekét egyedül nevelő nő mindenben segítségére volt költözése óta. Careen-t őszinte és segítőkész embernek tartja, aki kedves és szeretetteljes, őt is önzetlenül ápolta, amikor lázasan feküdt otthon.

Ezt a nőt támadta meg a férje, aki részegen azzal vádolta meg Careen-t, hogy megcsalta őt. Az otthonukban zajló horrorisztikus vérengzésnek gyerekeik is szemtanúi voltak, végig kellett nézniük, ahogy az apjuk egy hatalmas bozótvágóval esik anyjuknak, majd zúzza szét a lábait a 30 centiméteres pengéjű machetével. A szörnyű támadás során a nő bal lábát a bokájánál, míg a jobbat a sípcsontjánál vagdalta szét.

A nő ezután kórházba került, ahol a bal lábának szétroncsolt részét amputálni kellett. Ez volt az a pillanat, amikor munkaadója úgy döntött, létrehoz egy adományozó oldalt, mivel az egészségügyi ellátás igen szegényes Balin, de még erre sem fussa a nőnek, ahogy a későbbi rehabilitációra sem, ráadásul a 9 és 13 éves gyerekek egyedül maradtak, így nekik is szükségük van a támogatásra.

Lee elmondta, hogy látogatása során is meggyőződött arról, milyen fantasztikus ember Careen, aki a vele történt szörnyűség ellenére is pozitív és mosolygós tudott maradni, írta meg a Mirror.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137757_auto_resized.jpg
origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713426611
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139624_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139608_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713426611
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135600_auto_resized.jpg
travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713426611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713426611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713426611
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni