Aktuális

Gyászol a család, mert az anya hiába fogyott le, nem tudta elfogadni, hogy nem a túlsúly volt a problémája

Bors

Létrehozva: 2018.09.14.

Az esküvői fotókból is kiderül, hogy Kelly Burndred egész életében küzdött a kilókkal. Az anya tömege mindig is 120 kg körül mozgott, és soha nem tudott ezzel megbarátkozni. Azonban senki sem sejtette, hogy élete álmának teljesítésével a helyzet csak romlani fog.

Kelly 2015-ben, 37 éves korában elvégeztetett egy gasztroenterológiai beavatkozást, amellyel drasztikusan le tudott adni a feleslegből. Gyakorlatilag testtömege felét leadta, 63-65 kiló körül mozgott. És bizony bombaformájáról a fotók is tanúskodnak.

Azonban lelki állapota csak romlott. Bár már jóval vékonyabb énje nézett vissza a tükörből, ám ez sem tetszett neki. Idén áprilisban démonai eluralkodtak rajta, és elvette a saját életét.

A férj pedig most azért hozta nyilvánosságra a történetet, hogy bizonyítsa, a külső megjelenés megváltoztatása sem vezet mindig megnyugváshoz a depressziós betegeknél.

„Kelly egész életében szenvedett. Kívülről tűnhetett úgy, hogy nyugodt és magabiztos, de belül végig szenvedett. A lányunk születése után mély depresszióba esett, de akkor kijött belőle. Legalábbis úgy hittük” - mondta Gareth, aki 2001 szilveszterén ismerte meg Kellyt, akivel később összekötötték az életüket.

Mum kills herself after dramatic weight loss doesn't bring happiness she craved

A mum who shed 20 stone to get the body she always wanted took her own life because being thin made her depression even worse, her devastated husband says. Kelly Burndred went from 20 stone to just 10.5 stone, but her new slim figure did not bring her the happiness she had "craved" and she felt like there was "nowhere else to turn".

„Teljesen ellentétesek voltunk, én visszahúzódó és félénk, ő nyitott, cserfes és hangos. De ahogy jobban megismertem, kiderült, hogy ez csak álca. Legbelül nagyon bizonytalan volt, és elégedetlen azzal, ahogy kinézett” - mondja a férj, aki elmesélte, hogy az iskolában a feleségét sokat csúfolták, ám őt nemhogy nem zavarta a túlsúly, kimondottan szexinek tartotta.

Az asszony 2010-ben diplomázott, férje szerint gyorsan kapott munkát, ahol népszerű is volt. A beavatkozás után néhány év alatt megfelezte a testtömegét, ám a várt hatás elmaradt, mert bár a műtét nem segített a depresszión, viszont teljesen megváltoztatta a személyiségét.

„Megkapta, amit akart, de kiderült, hogy nem is azt akarja. Egész életében mindent a súlyára fogott, de amikor lefogyott, rájött, hogy a problémái megmaradtak. A depressziója csak rosszabb lett” - mondta a férj, aki sejteni véli azt is, hogy Kelly mikor döntötte el, hogy eldobja az életét.

„Egy műsor volt a tévében, amely egy hollywoodi sztár öngyilkosságáról szólt. Azt akarta, hogy nézzük meg együtt. Visszagondolva, ez már lehetett egy intő jel. Másnap a lányunk a nagyszüleinél aludt, mi pedig együtt töltöttük az estét, megittunk pár pohár bort, és szeretkeztünk. Különleges este volt” - mondta Gareth, aki másnap reggel holtan találta feleségét házuk földszintjén.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel azongyilkossagmegelozes.hu-t!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét