Aktuális

Gyárfás Tamás: szörnyű, hogy bűnözőként bánnak velem

Bors

Létrehozva: 2018.04.25.

Gyárfás Tamás örül annak, hogy vágatlan, nem manipulált hangfelvétel van a Nemzeti Nyomozó Iroda birtokában, melyen a sportvezető állítólag Fenyő János meggyilkolásáról beszél Portik Tamással.

Forrás: Bánkúti Sándor

Vágatlan felvétel 

A Bors telefonon érte utol Gyárfás Tamást. A sportvezető nyilatkozott a nemrég előkerült vágatlan hangfelvételről. Ez az a bizonyíték, amin állítólag Fenyő János meggyilkolásáról beszél Portik Tamással. 

– Végre! – nyilatkozta a Nap Tv egykori elnöke. – Végre kiderül az igazság, hogy soha éle­temben erőszakos cselekedetekre nem ösztönöztem senkit. Ez a legtávolabb áll tőlem, mindig is a nyílt viták híve voltam – fogalmazott a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke.

A Magyar Idők tegnapi számában arról számolt be, hogy a sportvezető által emlegetett, a levelesládájába bedobott, majd a rendőrségnek általa le­adott ma­nipulatív kazetta nem az, amit a nyomozó hatóság figyelembe vett, amikor Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság kapcsán felbujtóként gyanúsította meg.

Hajnalig faggatták 

Lapunk úgy értesült, Gyárfás a nyílt utcán történt letartóztatása után előbb az Aradi utcában kihallgatáson, majd a Gyorskocsi utcában orvosi vizsgálaton vett részt, szerdán hajnali fél háromkor kerülhetett „ágyba”, egy egyszemélyes zárkában. 

Csütörtökön dél körül kapta a hírt, hogy szabadon távozhat. Pénteken délelőtt a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat szabott ki rá. Arra a kérdésre, hogy za­varja-e mozgásában a nyomkövető, Gyárfás Tamás nem kívánt válaszolni.

A szaunát nem szereti

A Borsnak nyilatkozott egy férfi, aki lakhelyelhagyási tilalom miatt szintén nem hagyhatja el Budapest területét. A nyomkövetőt már fél éve viseli a lábán.

– A bokámtól a vádlimig tu­dom mozgatni, nagyjából öt centi a mozgástere. Teljesen vízálló, de a szaunázást nem nagyon szereti. Olyankor nem kap GPS-jelet, a zsaruk pedig kimennek az asszonyhoz a házunkba. Arra kértek, csörögjek rájuk, ha kijöttem a szaunából – magyarázza a tárgyalására váró férfi. A „lábperecet” a viselőjének kell töltenie, egyhuzamban tizennégy-tizenhat órát bír.

– Most, hogy nem hosszú zoknit hordok, nyomja a bőrömet, de az edzésekben nem zavar. Éjszaka beleakad a töltőzsinórba a lábam, de jobb, mintha a börtönben lennék.

A félkilós nyomkövető rezgéssel jelzi, ha elkezd merülni, olyankor a rendőrök is rátelefonálnak a viselőjére, hogy tegye töltőre.

Be kell dugni a konnektorba

A lábperec egy adóból áll, amit be kell dugni a konnektorba, és egy viselhető részből, ami kétféle jelet ad: GPS-t (ezt műholdakkal lehet követni) és GSM-et (ez pedig a mobilhálózatokon használt szabvány). Utóbbit acélhuzalos pánttal rögzítik, rongálás nélkül nem lehet leszedni, ha pedig valaki mégis megpróbál megszabadulni tőle, akkor jelez. A rendszer átlagos pontossága három méter, és a lakóhely szerinti kapitányságra van bekötve. Ott egy képernyőn zónákra osztva látható, hogy viselője merre jár. Mozgásterét a monitoron egy zöld su­garú kör jelöli. Ha a kijelölt zónán túlmerészkedik, a körön kívül piros pötty jelöli meg aktuális tartózkodási helyét, és a számítógép sípolni kezd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142153_auto_resized.jpg
vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze