Aktuális

Gripen-baleset: titok, hány órát repült a parancsnok

Bors

Létrehozva: 2015.08.03.

Ezer órával kevesebbet repültek a magyar Gripenek, mint a gyártó cég elô-írásai azt engedték volna – állítja Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter.

Május 19-én túlfutott a leszállópályán és összetört a Magyar Honvédség egyik, kétüléses Gripen vadászgépe.

Semmire sem elég

A baleset hivatalos vizsgálata még tart, azonban a Hírösvény kecskeméti hírportálnak névtelenül nyilatkozó vadászpilóták azt állították: a gépet vezető Ugrik Csaba dandártábornok alig nyolc órát repülhetett fél év alatt Gripenekkel, pedig ennyi idő alatt 25–30 repülőóra lett volna a szükséges. Bár Ugrik Csaba tapasztalt pilóta, de a nyilatkozók szerint nyolc óra vezetés egy új autóval is kevés a biztonságos közlekedéshez, nemhogy egy csúcstechnológiás vadászgéppel.

Hiányzik még 1000 óra

A volt honvédelmi miniszter, Szekeres Imre még döbbenetesebbet állított a Borsnak: a magyar Gripenek ezer órával kevesebbet repültek az ütemtervekhez képest. A vadászgépek nincsenek Magyarország tulajdonában, 2026-ig csak lízingeljük őket. A Gripeneket a gyártó brit-svéd cég, a BAE Systems üzemelteti, ők döntik el, mennyit repülhetnek a gépek. Ehhez képest repültek drasztikusan kevesebbet a magyar gépek, az üzemanyagon pedig rengeteget spórolt a Honvédelmi Minisztérium (HM), amelynek költségvetése 2014-ig legalább egy teljes évnyi költségvetéssel csökkent. Tavaly az összes állami ünnepséget a HM-nek kellett lebonyolítania, így jól jöhetett a megmaradt pénz – mondta Szekeres Imre.

Hallgat a HM

A Bors megkérdezte a HM-t, mi igaz az állításokból. A tárca azonban közölte: a repülési órák száma nem nyilvános adatnak minősül. Szerintük 2010 óta folyamatosan nő a repült órák száma és a szimulátorban töltött idő. Előbbi átlagosan 1756 óra, utóbbi 780 óra volt 2011–2015 során, amely felülmúlja az előző kormány alatti átlagokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447613
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447613
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447613
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül