Aktuális

Gór Nagy Mária: Léböjtkúra után lett rosszul Bujtor István

K. Sz.

Létrehozva: 2020.05.06.

Testvérének, Frenreisz Károlynak 11 év kellett testvére halála feldolgozásához. 78 éves lenne a színészlegenda.

Forrás: Bors

Kedden ünnepelte volna 78. születésnapját az ország Ötvös Csöpije, azaz Bujtor István. A 2009-ben, tragikus hirtelenséggel elhunyt legenda nevéhez számtalan híres filmes és színpadi alakítás fűződik, de legendáriumát a „magyar Bud Spencer-filmek”, azaz Ötvös Csöpi kalandjai őrzik, felejthetetlen párost alkotva a Kern András alakította Kardos doktorral. Halálát még ma is rejtély övezi, a szervezete a halála előtt vészesen legyengült.

Gór Nagy Mária szerint Bujtor óta nem született hasonló karizmájú férfi a világban, azt meg egyenesen nevetségesnek tartja, hogy a néhai Bud Spencerhez hasonlítják állandóan.

– Spencer egy maci, Pista egy macsó volt. Főiskolásként ismertem meg, mint a legtöbb nő, elképedve néztük ezt a szép férfit, de én itt megálltam. Többször dolgoztunk együtt, de addig nem alakult ki köztünk munkakapcsolaton kívül semmi. 1980-ban forgattuk a Haladék című filmet, amiben egy házaspárt játszottunk. Akkoriban ment tönkre a kapcsolatom a gyermekeim apjával, Szurdi Miklóssal.

Életem legpokolibb időszakán mentem keresztül, nem tudtam, mi lesz velem. Ekkor jött Pista, aki megmentette az életem: forgatás után mindig velem volt, tartotta bennem a lelket, igazi barát volt. Nem sokkal később csináltuk a Pogány Madonnát, ahol ez a barátság végleg megpécsetőlődött – mesélte Gór Nagy, akinek második férje, Gulyás Buda operatőr szintén országos cimborája lett a néhai legendának.

– Rengeteget jártunk össze, Székesfehérvárra vitte a tanodásaimat játszani, leszerződtette a legjobbakat. Két héttel a halála előtt még a férjemet ünnepeltük. Együtt lébőjtkúráztak, sokszor azon versenyeztek, ki tud többet fogyni. Egyszer csak rosszul lett, majd két hónap múlva meghalt. Nem tudni, hogy ennek köze volt-e a halálához, minden­esetre 11 éve mindennap hiányzik a barátom – mesélte Gór Nagy.

Bujtor testére, Frenreisz Károly zenész a Borsnak elárulta, mostanra tudta feldolgozni csak, hogy 11 éve nem él a testvére. Mint ismert, Bujtor váratlanul lett rosszul, kórházba került, és hetekig kómában feküdt.

– Már nem jut eszembe az a nap, amikor egyszer csak összeomlott Pista szervezete. A mai napig nem tudjuk pontosan, csak azt, hogy a tüdőembólia végzett végül vele. Mindennap mentünk a nejével és a lányával a kórházba, beszéltünk hozzá, hátha felébred. Nem így lett, de hiszem, hogy tudta: ott voltunk vele végig. Mostanra eljött az a pillanat, hogy csak a szépre akarok emlékezni, a jóra, és nem ezekre a keserű pillanatokra.

Imádom a színes bőrű gospelkórusokat, ahol tánccal és énekkel emlékeznek a halottaikra. Valahogy én is ezt élem meg belül a születésnapján, a halála napján és az ünnepekkor – mesélte a Skorpió frontembere, aki egyik legkedvesebb történetével kívánja bemutatni a Bors olvasóinak Bujtor humorát.

– Mikor Pista egyetemista volt, elment otthonról. Már napok óta nem tudtunk róla semmit, majd eltelt egy hét, az édesanyánk már szinte gutaütést kapott. Erre egyszer csak becsönget, és azt mondja: Titeket sose találni itthon? – viccelődött Károly.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718412
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét