Aktuális

Gödöllői légikatasztrófa: Borzalmas lesz azonosítani a kisfiam

Bencze Brigitta

Létrehozva: 2016.09.21.

<p>Kedden ünnepelte volna kilencedik születésnapját D. Attila, a gödöllői repülőtragédia egyik áldozata. A kitűnő tanuló, fociimádó fiú a sétarepülést is a nagy napra kapta. Édesapja, József a tragédia idején éppen következő ajándékát készítette elő. </p>

Mély gyászban, megrendülten nyitott ajtót a Borsnak D. József, de láthatóan próbálta tartani magát. Józan ésszel szinte felfoghatatlan, ami az édesapával történt: a vasárnapi repülőtragédiában ugyanis imádott fia, Attila és felesége, Magdolna is életüket vesztették. Attila a házaspár egyetlen gyermeke volt, szülei mindent megtettek érte, tökéletes születésnapot akartak szervezni neki: – Ma, 20-án lett volna a születésnapja – mondta halkan az édesapa. – A sétarepülés volt az ajándéka első fele. Ugyan kissé tartott a repüléstől, de hatalmas focirajongó volt, a Barcelona és a Fradi volt a mindene. Így megbeszéltük, hogy ha felszáll a géppel, cserébe jövőre közösen kiutazunk, és teljesülhet az egyik nagy álma, megnézünk egy Barcelona–Real Madrid meccset. Szerette volna együtt látni Messit, Neymart, Suárezt és C. Ronaldót a pályán – mesélte szomorúan a férfi. 

Amíg Atti és Magdi felszálltak, József a következő meglepetést készítette elő, fia ugyanis a Fradit is szerette:

– Álma volt még, hogy egyszer Gerát és Bödét kicselezve gólt rúghasson Dibusz Dénesnek. Ezt szerveztem, amíg a családom repülni ment. Csináltattam a nevével egy Fradi-mezt is. Mosolyogtam magamban, mert előre elképzeltem a fiam boldog arcát – hajtja le a fejét az apa, miközben a mezt fogja, melyet Attila már nem kaphatott meg. Józsefet egy rokona értesítette a szörnyű valóságról: – Nem találtam őket itthon, de nem aggódtam, gondoltam, elmentek valahova. Nem sokkal később az egyik rokonunk hívott, hogy együtt vagyunk-e. Sejtettem, hogy nagy baj van – mondta a Borsnak. A férfi kocsiba pattant, és a gödöllői helyszínre sietett. 

– Nem láttam őket, nem voltam a területen. Az azonosítás még hátravan, tudom, hogy borzalmas lesz, de el kell viselnem – mondja az apa.

Kisfia és neje holmijait sem pakolja el: – Mindent úgy hagyok, ahogy volt, Magdi ru­háit és a fiam játékait is. Az utolsó ajándékmezeket és az ellenőrzőfüzetét is elrakom. Nagyon jó tanuló volt, már most két ötös van benne. 

Talán sokakat meglep, de D. József nem indít pert senki ellen, majd hozzátette, hogy a balesetet okozó pilótára sem haragszik: – A családomat egyik sem hozza vissza – sóhajtott. 

Mint azt a Bors megírta, B. Zsoltnak nem volt kereskedelmipilóta-engedélye. A Légügyi Hivatal az RTL Klub híradójának megerősítette: nem volt olyan engedélye a pilótának, hogy pénzért utasokat szállíthatott volna.    

Gyászol Magdi édesapja 

Az elhunyt Magdi rokonságának nagy része Püspökladányban élt, jó darabig édesapja is. Józsi bácsi a közelmúltban a tetétleni Szivárvány Idősek Otthonába került, ahol állandó felügyelet van. Családja révén tudott gyermeke és unokája elvesztéséről. Magdi egyik testvére szintén a településen lakik, mély gyászában nem akart nyilatkozni. D. József ugyanakkor azt mondta a Borsnak, neje és egyetlen gyermeke elvesztésével senkije nem maradt.   

Három műszakban dolgoztak

A szülők mindent megtettek, hogy Attikának boldog és élménydús élete legyen. Édesanyja három műszakban dolgozott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban, diplomás, intenzíves ápolónőként, mellette nemzetközi kutatásban is részt vett a szemészet területén. Az édesapa szintén rengeteget vállalt, ő is három műszakban állt helyt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól