Miért gondolták úgy, hogy újra össze kell állnia a Rapülőknek?
Azt érezzük, hogy most van egy nagyon erős retro hullám. Ha körbenézel, minden héten van valahol valami retro buli. Ezek általában fél-playback fellépések, mi viszont mindig is élőben toltuk. Akik nyitottak a kilencvenes évekre, azokat most egy nagyon színvonalas, sok meglepetéssel teli, látványos koncerttel, igazi megashow-val várjuk.
1960-as évek
1964. május 9-én, Budapesten született.
1970-es évek
Pályafutását gyermekszínészként kezdte, ő volt a Mézga család című rajzfilmsorozat Aladárjának hangja, majd Lúdas Matyié is az egész estés animációs filmben.
1980-as évek
Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar-történelem szakán diplomázott 1989-ben. Közben az Első Emelet együttes számára írt szövegeket. Az Ász című tévéműsorban lett műsorvezető. A reklámszakmában is letette a névjegyét.
1990-es évek
1992-ben MC Gesztenye művésznéven megalapította a Rapülők együttest. Két évvel később Békés Pál íróval és Dés László zeneszerzővel közösen megírta A dzsungel könyve című musicalt. 1997-ben létrehozta a Jazz+Az zenekart.
2000-es évek
Az ezredfordulón alapítója és producere volt az ARC óriásplakát-kiállításnak. 2001-ben feleségül vette Gryllus Dorka színésznőt, akivel öt év után elváltak. 2008-ban újranősült, felesége Ditz Edit, akitől 2009-ben megszületett Sára Lujza nevű kislánya.
Napjainkban
2011-ben látta meg a napvilágot második gyermeke: Lenke Róza. Ugyanebben az évben új zenekart alapított Gringo Sztár néven.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.