Aktuális

Gázzal verték át Budapesten Merkelt?

Bors

Létrehozva: 2015.02.04.

Vasárnap óta nem adunk földgázt Ukrajnának. Erről aligha szóltak Merkelnek, aki hétfőn Budapesten kétszer is megköszönte Orbánnak, hogy szállítunk.

Ukrajna azért szorul hazánk segítségére, mert egy évvel ezelőtt forradalom kergette el az oroszokkal szövetséges ukrán kormányt. Erre az orosz Gazprom másfélszeresére emelte a gáz árát. Mikor az ukránok nem fizettek, a cég teljesen elzárta a csapokat. Így Ukrajna Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról volt kénytelen gázt vásárolni.

Zárva tartás

A magyar vezetékeket birtokló állami cég, a Földgázszállító Zrt. azonban tavaly szeptemberben beszüntette az ukrán gázexportot. Orbán arra hivatkozott, hogy fel kell töltenünk a magyar gáztározókat. A leállás előtt pár nappal Orbán a Gaz­prom vezetőjével tárgyalt.

Tavaly december óta Oroszország újra ad el gázt az ukránoknak. De a tél miatt szomszédainknak a magyar gázra is szükségük volt, ezért újraindult a szállítás: még január 31-én egy nap alatt mintegy hárommillió köbméter gáz ment Ukrajnába. Azóta pedig csak nagyjából ötezer köbméter.

Valaki hazudik

A Földgázszállító Zrt. a Borsnak azt válaszolta: azért megy kevesebb gáz keletre, mert a „rendszerhasználók”, azaz az ukránok igényei csökkentek. Szij­jártó Péter külügyminiszter szinte ugyanezt közölte a közrádióban.

Csakhogy az ukrán gázcég hazai képviselője, Igor Mazjart erről semmit sem tudott. Érdekes, hogy hétfői látogatása alatt – amikor már zárva voltak a csapok – Angela Merkel kétszer is megköszönte Orbánnak, hogy újraindította a szállítást.

Gyárat épít a BMW

Zsíros üzleteket is kötött Merkel a magyar kormányfővel. A Siemens beszáll az új paksi reaktorok építésébe. A BMW egy hazai autógyár építését tervezi, a Mercedes még egy gyárat felhúz Kecskeméten. A Magyar Honvédség a részben német tulajdonú Airbustól rendelhet majd helikoptereket.

A német sajtó a budapesti látogatásról azt írta: Orbán kővé dermedt arccal hallgatta Merkelt, aki demokráciából tartott neki bevezető kurzust.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084828_auto_resized.png
origo.hu

Egy szál törölközőben állt ki az erkélyre a Házasság első látásra sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26478_resized.jpg?avcount=1711787116
origo.hu

Fáj Magyar Péternek az igazság, de még inkább, hogy rajta röhögnek - itt vannak a legújabb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26489_resized.jpg?avcount=1711787116
origo.hu

Döbbenetes bejelentés a moszkvai terrortámadásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711787116
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/UjZ3qf26CukiV4hRn00_43P8GCFzhE9j0Alz3j4eAXQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmZjE5N2ZjOTBlNDQ4YzA5MzhmMWVhOTdhOTRmYmJi.jpg
Remény

„Szívszaggató érzés, amikor azt mondják: a kisfia meg fog halni!” - 1,3 milliárd forintos terápia mentheti meg Dominik életét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/YnNPJH9bGUJyqzEgoOcCYsJ_ML6sH8ExG6gAuF32j7M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FmNzI2NTAzNmFiNTQ2YWE5OTUwZmM5NDIzZTU2NzQ1.jpg
Képek

Megrázó fotókat kaptunk a nagypénteki busztragédiáról