Aktuális

Garázdaságért ítélték el a képviselőt

M. R.

Létrehozva: 2017.02.01.

Elítélték Várnai László zuglói önkormányzati képviselőt, aki az utcán veszekedett volt feleségével. A nő azt állította, el is akarta gázolni.

Forrás: MTI

Három évvel ezelőtt zárta ki az LMP az akkor még a pártban politizáló Várnai Lászlót, mert Szél Bernadett társelnök szerint a képviselő bántalmazta volt élettársát, amit tanúk bizonyítottak. Végül azonban csak garázdaság miatt indult büntetőeljárás a politikus ellen, aki jelenleg a Civil Zugló Egyesület képviselője. Ebben az ügyben született nemrég jogerős ítélet: Várnait háromszázezer forintos pénzbüntetésre ítélték.

A politikus a Borsnak idézte fel a 2013-as esetet. – Egy nyilvános veszekedés miatt ítéltek el, de nem történt bántalmazás. Élettársammal 2012-ben szakítottunk, de elváláskor a nők mindent megpróbálnak, hogy a gyerek náluk maradjon. Aznap nálam lett volna a gyerek, de a volt élettársam először azt mondta, hogy beteg, azután pedig, hogy nincsen otthon. Mikor odamentem a lakásukhoz, megérkeztek. Be akartam tenni a gyereket az autómba, ekkor volt egy huzakodás, de nem ütöttem meg – mesélte Várnai, akit a perben a volt élettárs azzal is megvádolt, hogy el akarta gázolni az autójával.

– Beültünk az autómba, ekkor (a nő) elé állt. Elhajtottam mellette, nem húztam rá a kormányt, el sem esett. Nem csináltatott látleletet. A bíróság nem vette figyelembe ezt a vallomást. Pár hétre rá jött volna a gyermekelhelyezési per, ezért csinálta ezt a jelenetet. Ő akarta megkapni, én 50–50 százalékos láthatást akartam. Tudja, milyenek a nők! Van egy gyerek, akivel együtt éltél, egyszer csak nem láthatod, csak hetente egyszer, és ha a nőnek rossz napja van, akkor sem láthatja – mondta Várnai, aki szerint ma már jóban vannak a nővel.

A politikus szerint nem indulhat ellene önkormányzati méltatlansági eljárás, ami a leváltásához vezetne, hiszen nem ítélték szabadságvesztésre.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595517
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595517
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól