Aktuális

Gábor: A párom megölte a gyermekemet!

GYLF

Létrehozva: 2016.08.27.

Második gyermekéért harcol Mohácsi Gábor fotóművész. A férfi azt állítja: első, egészséges, öt hónapos magzatukat volt párja egy olasz kórházban „megölette”. Eurómilliós per jöhet.

Két évig harcolt az életben  és a bíróságon Mohácsi Gábor, hogy végre láthassa kisfiát – de hiába. Isabella, a gyermek anyja hiába kért távolságtartást, elbukta a pert, Gábor viszont nyert, jogosan találkozhatna a gyermekkel, de mégsem tud. A kisfiú és édesanyja ugyanis Amerikába szökött. Gábor számára rejtély, Isabella hogyan szerezhetett hozzá papírokat. Ennél is megdöbbentőbb azonban másik közös gyermekük sorsa. A fotóművész szerint a picit alig öt hónapos korában, egy olasz kórházban „ölték meg”.

– A végsőkig elmegyek, hogy kiderüljön az igazság – mondta az apa, majd a lelkét évek óta nyomasztó titkát is felfedte. – Isabella az első terhessége negyedik hónapjában tűnt el, a pici orvosi leleteit a mai napig őrzöm. Egészséges volt, mindketten vártuk. A volt párom hónapokkal később került csak elő, a babánk nélkül. Azt mondta, spontán elvetélt, közel öt hónaposan. Megbocsátottam, és folytattuk az életünket, melyet újabb gyermekáldás tett még szebbé. A hetedik hónapban járt, amikor ismét összevesztünk, akkor nekem, majd másoknak is beismerte, mi történt valójában Olaszországban. Apja kapcsolatain keresztül meghamisították a leleteit, beindították a szülést, majd elvették a gyermekünk életét. Elküldtem. 

Akkor Gábor még maga sem sejtette, hogy Isabella többé nem kerül elő. A férfi nem mondott le az apaszerepről, várta gyermekük érkezését. Hiába kértek távolságtartást ellene, megnyerte a pert, azt az apaságit is, amit ő maga indított. A bíróságon Isabella spontán vetélésről beszélt, ez lehet a veszte is.

– Egy védőnő segítségével tudtam meg, hogy megszületett a kisfiam. Mire azt is kiderítettem, hol, már elhagyták a kórházat. Ezt kö­vetően egyszer láttam őket, sikerült egy felvételt is készítenem róluk. Legutóbb meg az a hír fogadott, Amerikába költöztek és Isabella férjhez ment. Egy ismerősöm küldött egy képet, amin a volt párom a kisfiamat tartja, ez az egyetlen fotóm róla, valahányszor előveszem, patakokban folynak a könnyeim. Az olasz kórház ellen eljárást indítunk, egy neves ügyvédi iroda ingyen vállalta is ezt a  piszkos ügyet. Súlyos bűncselekményt követtek el, meg kell bűnhődniük. A kisfiamért pedig harcolni fogok, hiszen ki sem kerülhetett volna Amerikába, és joga van ahhoz, hogy ismerje, lássa az apját – mondta Mohácsi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét