Friss: szabadon engedte a bíró Benét, a skálás gyilkost

Donászi Aladár
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 01. 12:15
Bene Lászlót 1994-ben négy gyilkosságért ítélték el. Kedden (ma) a bíróság úgy döntött, hogy feltételesen szabadon bocsátja. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett.
Hunyadi Áron

Feltételesen szabadon bocsátották a skálás gyilkosként elhíresült Bene Lászlót – értesült a Bors az elítélt ügyvédjétől, Soltészné dr. Nagy Katalintól.

– Az ügyész fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Nyolc-tizenöt napon belül jogerős lehet, ez után szabadulhat ki ténylegesen védencem – mondta a jogász, aki szerint Bene László a saját lábán szeretne megállni.

Bene társával, Donászi Aladárral öt év alatt 40 millió forintot rabolt, és négy embert ölt meg. Donászi korábban egy rendőr életét is kioltotta, majd 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját. Egy egyetemista kocsikísérőt megöltek, a sofőr megsebesült. Ugyanebben az évben Sárszentmihályon tartottak lőgyakorlatot, ami közben megzavarta őket két vadász, őket szintén megölték.

1994-ben fogták el mindkettejüket, két évvel később ítélték őket életfogytiglanra. Akkoriban ez húsz évet jelentett, ami 2014-ben járt le. Akkor öt évvel meghosszabbították Bene büntetését azzal a feltétellel, hogy két év múlva felülvizsgálják. Ez történt ma (kedden). 2019-ben pedig mindenképp szabadon kellett volna engedni.

Részletek a szerdai Borsban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.