Aktuális

Friss kutatás bizonyítja: Gyorsabban gyógyul, akit látogatnak

H. N. Zs.

Létrehozva: 2019.09.14.

Az a beteg, akit nem látogatnak, nehezebben vagy egyáltalán nem gyógyul meg – erre jutott egy friss felmérés.

Forrás: Pexels

A világon először mérték fel átfogóan, hogy há­nyan látogatják a betegeket a kórházakban. Egy brit betegjogi szervezet végezte a munkát, és kiderült: Angliában öt betegből kettőnek soha sincs látogatója. Ezek a páciensek hosszabb ideig gyógyulnak, aminek sok egyéb tényező mellett két fontos negatív hatása is van: egyrészt kezelésük tovább tart, másrészt többe kerül. De mi a helyzet Magyarországon? Nálunk leginkább az időseket érinti ez a probléma, de hogy milyen mértékben, arról pontos adatok lapzártánkig nem jelentek meg.  

–  Tény, hogy az idős betege­ket ritkábban és rövidebb ideig látogatják – kezdte a Borsnak dr. Bense Tamás háziorvos.

A lényeg, hogy az idős, rokonok nélkül maradt betegeknek legyen miért vagy kiért meggyógyulnia.

– Vannak különböző szociális szolgáltatások, amelyek lelki segítséget nyújtanak a betegeknek, láthatóan pozitív irányba befolyásolva a gyógyulásukat – mondta dr. Bense, aki hozzátette:

Már önmagában az is sokat jelent egy magányosan fekvő páciensnek, ha a kezelőorvosai konzultálnak vele.

– Főként az idős betegeknél fontos az élmények, történetek megosztása. Ha ezeket hallgatja a beteg, elkezdi tornáztatni az agyát, emlékezni kezd és gondolkodni. Amikor a látogatás véget ér, az emlékekből tovább táplálkozik. Ha ezek az ingerek nem érik, hamar felgyorsul a leépülés, ráadásul pszichésen megéli, hogy feleslegessé vált – zárja a szakember. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143895_auto_resized.jpg
life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól