Aktuális

Freddy Kruegernek nézte, halálra verte a nyugdíjast

Bors

Létrehozva: 2015.02.13.

Az elmebeteg tini azt álítja, a Rémálom az Elm utcában című horrorfilm gonoszának nézte a szerencsétlent és érthetően eléggé megijedt tőle.

Nem mindennapi magyarázatot adott a liverpooli bíróságon az a 19 éves fiatal, akit azzal vádolnak, hogy - még mielőtt 18. életévét betöltötte - halálra vert egy 69 éves nyugdíjast.

Anthony Hallard a rendőrségen először még azt mondta, önvédelemből ölte meg David Rimmert, akivel az idős úr St Helens-i otthonában kaptak össze, de később egy rendkívül fura, mondhatni őrült sztorira váltott - írja a Mirror.

Eszerint azért vágta fejbe egy üveggel, majd kezdte el fojtogatni áldozatát, mert azt hitte, magával Freddy Kruegerrel, a Rémálom az Elm utcában pizzaképű, pengekezű főgonoszával áll szemben.

Nem semmi, de ha figyelembe vesszük a fickó előéletét, talán kicsit érthetőbb lesz a dolog. Anthony Hallard elismert itnesz oktató volt, de tervei közt szerepelt, hogy belép a hadseregbe is. Mellékállásban eszkort fiú volt, akinek úriemberek fizettek azért, hogy orális szexben részesítse őket. Ezen kívül kemény füves volt.

A gyilkosság idején részeg volt és a bíróság szerint jóideje depresszióval, paranoiával és komoly hallucinációkkal küzdött.

A bíróság egyik közeli barátját is meghallgatta, aki azt mondta, 13 éves koruk óta ittak együtt, és Anthony bizony tényleg agresszívvá vált, ha bepiált. Igen, ezt mi is látjuk.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515420
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült