Aktuális

Frankfurti Autószalon: A német házibuliban a Volkswagen viszi a prímet

Címkék
autó

Bors

Létrehozva: 2019.09.15.

Még mindig rengeteg újdonsággal lehet találkozni.

A Frankfurti Autószalon bár Európa egyik legnagyobb járműkiállítása, sajnos már ez sem a régi. Számtalan nagy gyártó részt sem vesz az eseményen, így a Toyota-Lexus, vagy épp a francia gyártók is elkerülik a pavilonokat. Kicsit egy német házibulira emlékeztet a helyzet, ugyanakkor még mindig rengeteg újdonsággal lehet találkozni.

A legnagyobb show-val persze a hazai vizeket kihasználó Volks­wagen Csoport készült, hiszen ide időzítették az új elektromos autójuk, az ID.3 bemutatóját. A gyártó, de a külsős szakértők szerint is ez az autó akkora durranás lehet az elektromos modellek közt, mint anno a Bogár vagy épp a Golf megjelenése volt. Bár a magyar árakat még nem ismerjük, hisz a forgalmazás csak jövőre indul, de a mostani árfolyammal 10 millió forint alatt kellene maradnia a belépő modellnek az állami támogatás nélkül, így még az is elképzelhető, hogy tényleg „népautó” válhat belőle. Az ID.3 akkumérettől függően 330–550 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel, miközben öt felnőtt kényelmesen elfér az utastérben.

A Volkswagen ID.3 modellje könnyen akkora durranás lehet, mint korábban a Bogár vagy a Golf volt.

A Cupra szintén az elektromos autózás fejlesztésén dolgozik, tanulmányautójuk, a Tavascan igazi csemege. Meghajtásáról két motor gondoskodik, együttesen 306 lóerő teljesítményt nyújtva mind a négy kerék számára. A Cupra Tavascan Electric Concept kevesebb mint 6,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás sebességet.

A Honda elektromos kisautója a retró hullámot is meglovagolja. Már hazai ára is van, a 136 lóerős alapmodell bruttó 9 millió 599 ezer forint, az árban már a 1,5 milliós állami támogatás is benne van.

A Lamborghini nem viccel, amikor 1 milliárd forintos árat tesz ki legújabb kis szériás modelljének ártáblájára. Mindössze 63 darabot gyártott a 825 lóerős – természetesen a divat szerint – hibridautóból, és már mindet eladták előre.

A Porsche is rálépett az elektromos autózás ösvényére, egy alig 60 milliós sportkocsival, a Taycannal. 761 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, és normál használatban akár 400 kilométer megtételére is képes.

Az Opel ígéretének megfelelően a Corsa legújabb modelljével, annak is elsősorban az elektromos változatával érkezett. A kisautók orrába épített villanymotor 136 ló­erős, 8,1 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, a városi tempót pedig kevesebb mint három másodperc alatt éri. 

A Mercedes a hibrid technológiás modellválasztékát bővíti: az A és B osztály orrában egyaránt 1,33 literes, négyhengeres turbós benzinmotor dolgozik egy 75 kilowatt teljesítményű villanymotor társaként, amely a lítium-ion akkumulátorral több mint 60 kilométeren át képes benzinfogyasztás és emisszió nélkül vinni a kompakt autókat.

A Land Rover nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a legendás Defendert kívánta lecserélni a 21. század kihívásainak megfelelő modellre. A forma sok részletben emlékeztet a régire, ugyanakkor divatos és elegáns. A terepjáró képessége nem csökkent, de ezt már nem lehet locsolócsővel kimosni belülről...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány