Aktuális

Főzés közben gyújtotta fel a lakását Katalin?

Bors

Létrehozva: 2020.03.17.

Több tucat lakónak kellett elhagynia az otthonát hétfőn kora délután, miután Budapesten, a XVII. kerületi Újlak ut­cában kigyulladt egy panelház kilen­ce­dik emeleti laká­sa. A környéket szá­mos mentő-, tűzoltó-, és rendőrautó lepte el.

– A közeli do­hányboltból szóltak fel telefonon, hogy ég a lakás fölöttem. Két kisgyerek volt nálam, akik az ebéd után éppen aludni készültek. Még felmentem a kilencedikre, de addigra már akkora volt a füst, hogy az orrom hegyéig sem láttam, s levegőt sem kaptam – mesélte a Borsnak a helyszínen a lakástűz alatti emeleten élő nyugdíjas nő.

A lakók nagy része könnyedén elhagyta az épületet, ám többeket ki kellett menekíteni. A kigyulladt lakásban élő hetven év körüli Katalin szerencsére nem rekedt bent, a saját lábán jött le, de két mentős támogatta oldalról.

– Az öccse nemrég halt meg, a fia pedig Kaposváron él. Nem volt már teljesen egészséges, zavartan beszélt, imádkozunk érte, hogy egy füstmérgezéssel megússza. Amikor a mentőbe tették, azt mondogatta: kigyulladt a lakásom – tette hozzá egy másik házbéli.

Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tüzet, a szomszédok szerint az ebéd készítése közben történhetett valami. Minden­esetre a lakás porig égett, a lentebbi emeletek pedig vélhetően átáztak. A szomszédok várakozás közben arról beszéltek, az utcájukat biztosan elátkozták, az elmúlt években ugyanis több emberölés és öngyilkosság is történt ott.

– Egy sugárral oltották el a lán­gokat a tűzoltók, a lakást átvizsgálták és átszellőztették. – mondta el a Borsnak Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

– A helyszínre azonnal négy mentőegységet is riasztottunk. A mentők négy nőt láttak el, akiket további vizsgálatok és megfigyelés céljából kórházba szállítottak – közölte lapunkkal Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713410111
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139381_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Mentális egészségét félti Molnár Áron – egy időre leáll a noÁr mozgalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139487_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belga kormányfő: Minden félnek önmérsékletet kell tanúsítania!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713410111
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713410111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713410111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139152_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gratulálok” – Vastag Csaba és felesége videóval jelentette be a várva várt örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713410111
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni