Aktuális

Fotóival hódít az Országgyűlés volt alelnöke

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.06.13.

Jövőre lesz negyvenöt esztendeje, hogy beleszerelmesedett a fényképezésbe Mandur László. Az Országgyűlés egykori alelnökének művészi munkáit nem csak idehaza ismerik el: nemrég Dél-Amerikába látogathatott, ahol fotóiból négy tárlatot is rendeztek.

Bár a politika nem hiányzik, furcsamód mégis aktuálpolitikát idéz, ahogy harmincegy képemmel eljuthattam Chilébe és Bolíviába – mondja a Borsnak Mandur László.

– Magyarország tiszteletbeli chilei konzulja még a hetvenes években, a Pinochet-rezsim miatt vált menekültté és egészen Magyarországig jött. Később magyar feleségével visszatért szülőhazájába. Az ő meghívásának tettem eleget és töltöttem három hónapot a térségben, ahol természetesen fotóztam is – árulja el Mandur, akinek munkáiból többek közt a Magyar Nemzeti Múzeumba is került.

– A vevőim között hazai és külföldi műgyűjtők egyaránt akadnak. Egy olasz kortárs gyűjtő például csak azért látogatott Magyarországra, hogy személyesen tekintse meg az egyik képemet. Volt, aki négyszázezret fizetett egy-egy nagyméretű, saját szemszögemből megörökített pillanatért – teszi hozzá Mandur, akinek munkáiból szeptember 1-jén, a Zsidó Kulturális Fesztivál keretén belül nyílik kiállítása.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól