Aktuális

Forgalommal szemben hajtott a bácsi az M7-esen, hogy öngyilkos legyen

Bors

Létrehozva: 2019.04.14.

Most született ítélet az ügyében.

Véglegesen eltiltották a közúti vezetéstől azt a 75 éves embert, aki az M7-es autópályán hirtelen megfordult és forgalommal szemben hajtott tovább.

Az idős férfi 2017-ben súlyos depresszióba esett, és ezt csak súlyosbította, hogy egyik hozzátartozója egészségügyi állapota rosszabbodott. Amikor ezt megtudta, tudatállapota beszűkült, ekkor döntött úgy, hogy mindenáron öngyilkos lesz. 

Az elhatározását tett követte, autóba ült, elindult, majd Balatonboglárnál felhajtott az autópályára Budapest felé. Körübelül éjjel 23 óra körül szabálytalanul megfordult, és menetiránnyal szemben Nagykanizsa irányában hajtott tovább. Csaknem egy kilométer után egy kamion közeledett. Ekkor a bácsi tudatosan a jármű elé kormányozta a kocsiját.

Az ukrán állampolgárságú kamionsofőr észlelte a veszélyt, és megpróbálta kikerülni. Teljesen mégsem sikerült, mert az autó a kamion oldalának ütközött. Szerencsére a kamionsofőr nem sérült meg és az idős férfi is nyolc napon belül gyógyuló, kisebb sérüléseket szenvedett csupán.

A Fonyódi Járásbíróság eheti ítéletében a 75 éves vádlottat végleges hatállyal elutasította a közúti járművezetéstől.

* * *

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132622_auto_resized.jpg
origo.hu

Megtörtént minden szülő rémálma: elkapta egy hullám a gyereket - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713288312
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713288312
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte