Aktuális

Fordulat! Begyűjtik a zsaruk VV Fanni kuncsaftjait

uv

Létrehozva: 2019.08.31.

Egyre rejtélyesebb a gyilkossági ügy. A gyanúsított B. László mellett további két, eddig ismeretlen férfit is kihallgatott a rendőrség.

Újabb fordulat állt elő VV Fanni eltűnésének ügyében, a Bors ugyanis megtudta, hogy két új tanú bukkant fel a máig rejtélyes bűntett kapcsán. A kihallgatások során mindkét férfi bevallotta, hogy 2017. november 20-án, az egykori valóságshow-szereplő eltűnésének napján intim kapcsolatba kerültek a köztudottan prostituáltként dolgozó Fannival.

– Felháborítónak tartom, hogy most, 18 hónap után szedik elő ezeket a tanúkat, akiket 18 nap után kellett volna! Az első névvel tanúskodott, de a „váltótársa” már nem vállalta fel magát, és 4-es számú tanúként vallott a nyomozónak arról, hogy születésnapi ajándékba kapta Fannit a barátaitól, és hogy nem emlékszik többre, minthogy felment Fannihoz, aki kifejezetten jókedvűen fogadta, jól érezték magukat, kifizette őt, és eljött – kezdte lapunknak dr. Brodmann Péter, az ügy gyanúsítottjának, B. Lászlónak a korábbi védője. Az ügyvéd szerint akár a 4-es számú tanú is lehetne gyanúsított, hiszen videófelvétel bizonyítja, hogy a szülinapos kuncsaft távozása után Fanni önállóan már nem jön ki a lakásából.

– Nagyon közel volt a 4-es számú tanú távozása és a gyanúsított érkezése. Mindkettőről van videófelvétel, és bár valóban László viszi le a mélygarázsba Fannit, honnan tudni, hogy előtte, a 4-es számú tanú mit csinált odabenn? – morfondírozott lapunknak az ügyvéd nagybácsi, aki elárulta, nemrég gyanúsított unokaöccse cipőjét is lefoglalták a nyomozók, de nem találtak rajta nyomot.

A máig talányos emberölés tehát még mindig tartogat újabb szereplőket, de úgy tudni, az ügyben hamarosan vádemelés történik a június óta házi őrizetben lévő gyanúsított ellen. A bíróság ugyanis úgy döntött, a védelem sokadszorra benyújtott bűnügyi felügyeletre vonatkozó kérelmét elfogadja, így B. László másfél év után – noha nyomkövetővel a lábán, szigorú szabályokkal korlátolva –, de féligmeddig már újra szabadnak érezheti magát. Otthonában, családi körben várja az ügy végkimenetelét és a vádiratot.

A Bors munkatársa e-mailben küldött kérdéseket az ügyvéd információja kapcsán a rendőrség sajtóosztályának. Szerettük volna megtudni, hogy miért most került sor a tanúk meghallgatására, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

Novozánszki Fanniról 2017 novembere óta nincs hír. De­cember 4-e óta pedig a rendőrség már gyilkossági ügyként emlegeti az esetet. Az RTL Klub valóságshow-jából megismert cserfes lány megölésével a dunaújvárosi kajakost, B. Lászlót gyanúsítják, aki elfogása után egyből beismerte: ő van a videófelvételen, amelyen egy férfi az ájult Fannit a lakásából a garázsba viszi és egy kocsiba téve elhajt vele, de hogy megölte volna, azt rendületlenül tagadja. Állítása szerint, nem messze a laká­sától két ismeretlen férfinak átadta Fannit, hogy segítsenek rajta, mert rosszul van, tet­tét azonban azóta már száz­szor megbánta, meggyőződése ugyanis, hogy rossz szándékúakban bízott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot