Aktuális

Főnöke volt feleségével jött össze Pál, majd megölte és egy szőnyegbe csavarva elásta

Bors

Létrehozva: 2017.07.06.

Egy kanapéban próbált elbújni a rendőrök elől Sz. Pál.

2015 elején ismerkedett meg a most 34 éves férfi, Sz. Pál egy budapesti vállalkozóval, majd 2015 júniusától alvállalkozóként dolgozott a férfi budapesti építkezésein. Eközben egy XI. kerületi hotelben lakott.

A budapesti vállalkozónak volt egy felesége, és noha ekkor már elváltak, továbbra is jó viszonyban maradtak. Sz. Pál is a vállalkozón keresztül ismerte meg a nőt, akivel közelebbi kapcsolatba került, 2015 augusztusában át is költözött hozzá.

Augusztus 15-én aztán ketten együtt elmentek bulizni, több helyre is voltak, majd hazamentek. Azt nem tudni, miért, de valamiért a férfi rátámadt az eleinte védekezni próbáló nőt egy éles eszközzel, legalább 27 alkalommal megszúrta. A nő sérülései miatt hamarosan meghalt.

Sz. Pál ezután a holttestet egy szőnyegbe tekerte, majd este felhívta egy ismerősét, akit azzal az ürüggyel, hogy költözik, megkért arra, hogy segítsen neki pakolni. Ezután a férfi a szőnyegbe tekert holttestet ismerőse segítségével – aki nem tudott a holttestről – lehozta a lakásból, és azt a sértett gépkocsijának csomagtartójába tette. A kocsival ezután Kalocsára hajtott, és egy lakatlan háznál – ahol korábban már lakott – eltemette a holttestet, a kocsiról pedig levette a rendszemtáblát és egy parkolóban hagyta.

A nő eltűnését volt férje jelentette be, egy ismerőse pedig vérnyomokat talált a lakásban, amiről kiderítették a rendőrök, hogy a nőé.

A rendőrök végül a gyilkosság után másfél hónappal egy kalocsai lakásban fogták el Sz. Pált, aki egy kanapé ágyneműtartójában bújt el, sikertelenül. 

A jelenleg is előzetesben ülő férfi ellen most vádat emelt a Fővárosi Főügyészség, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128693_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A New York Times-nak arról panaszkodnak az ukrán katonai vezetők, hogy a kárpátaljaiak nem akarnak önként meghalni a háborúban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713256819
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában