Aktuális

Földönfutóvá tette a MAL a kolontári férfit

SD

Létrehozva: 2015.02.20.

Több millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék tegnapi (csütörtöki) határozatával a MAL Zrt.-t a 2010-es vörös­iszapömlésben károsult Fuchs János javára. A férfi elvesztette édesanyját a katasztrófában, az iszapáradat pedig minden vagyonát elpusztította. János interjút adott a Borsnak.

– Hol laktak, amikor a tragédia történt?
– Kolontáron, a Malom utcában. A mi házunk állt a legközelebb a tározóhoz. Ez volt a szülői házam. Az édesanyámat elsodorta a vörösiszap-áradat. Meghalt. Őt már semmilyen csoda vagy kártérítés nem fogja feltámasztani.

– A házból maradt valami?
– Semmi.

– Mindenük odaveszett?
– Földönfutók lettünk. Az autómat három kilométerre sodorta az iszap. De mást sem kímélt.

– Ekkora erővel ömlött a vörösiszap?
– Igen. Az embermagasságú vörös forgatag mindent elvitt. Semmink sem maradt.

– Hogyan tudtak ezután talpra állni?
– Nagyon sok segítséget kaptunk. Az államtól és az emberektől is. Volt, aki egy pár cipőt adott és volt, aki egy tányér meleg levest nyújtott. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek.

– Ott maradtak Kolontáron?
– Igen, később beköltöztünk egy államilag épített házba.

– Elégedettek a bíróság határozatával?
– Teljes mértékben. Azonban vajmi kevés esélyt látunk arra, hogy a kártérítést kifizessék. Egy felszámolás alatt álló cégtől nem tudom, hogyan fogják behaj­tani.

– A MAL Zrt. képviselője nem jött el a határozathirdetésre. Ez korábban is így volt?
– Nem, többször is megjelentek, de ezúttal nem jöttek. Ami bánt, hogy még annyit sem mondtak a tragédia után, hogy őszinte részvétem. Sőt, minden esetben elhárították a felelősségüket, pedig a döntéseket ők hozták. A felelősség is az övék.

 

Milliók a károsultnak

A Fővárosi Törvényszék határozata szerint a MAL Zrt.-nek összesen 7 millió forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie Fuchs Jánosnak és családjának. A megsemmisült vagyontárgyakért további 1 millió 885 ezer forinttal tartoznak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban