Aktuális

Fogyitáborba száműzték a kövér rendőröket

Bors

Létrehozva: 2019.03.16.

Fogyókúrára fogták a thai zsarukat. Aki túlsúlyos, annak most kötelező módon meg kell szabadulnia a feleslegtől egy országos akció keretén belül.

Az elhízott egyenruhások egy intenzív edzésen vesznek először részt, aminek a célja, hogy a hasuk kicsit lejjebb apadjon. Később mindenkinek kidolgoznak egy egyéni edzésprogramot, aminek része például a bicajozás, de közben az étrendre is figyelnek, így a fehérje gazdag táplálkozásra.

– Nagyon kellemetlen, ha az emberek – pláne a bűnözők – azt látják, hogy kövér egy zsaru. 50-60 kiló felesleggel nem könnyű elkapni egy menekülő rablót például. Ez elfogadhatatlan, nem akarunk röhej tárgya lenni – mondta Sornpetch Chantarak őrnagy.

A programban mintegy 200 thai rendőr vett részt, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Volt olyan egyenruhás, aki 60 kilót fogyott, a kevésbé elhízottak pedig átlagosan 20 kilótól szabadultak meg. Eltussolni nem lehet a fogyókúrát, mivel komoly ellenőrzés alatt vannak a zsaruk. Előtte-utána fotók készülnek a túlsúlyos kopókról, amiket feltöltenek a Love Police Facebook-oldalra, valamint egyéni azonosító kártyát is kapnak, amire rögzítik a kezdő- és a végsúlyukat is. Az eddig elkészült képek nagy figyelmet kaptak a közösségi oldalon, a legtöbb kommentelő elismerte a tisztek teljesítményét és szurkolnak nekik.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302709
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302709
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte