Aktuális

Focistából gyúrta ki magát Péter

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.01.16.

Fiatal tiniként még atletizált és focizott is a most 26 éves Gál Péter, később mégis másik sportágat választott, amelyben most kiemelkedőt alkothat.

– Egy derékgyulladással kórházba kerültem, három és fél hétig bent kellett feküdnöm. Hiányzott a sport, de aktív mozgás már szóba sem jöhetett – mondta Péter. – Egy barátom hívott le az edzőterembe, és egy év múlva már látványosan megváltozott a testem. Már az elején mondták az ismerőseim, főleg a lányok, hogy ez így pont jó, de akkor már többet akartam. Próbaként elindultam egy nyári versenyen, ahol a középmezőnyben végeztem. Ezután tudatosan elkezdtem készülni a 2013-as versenyekre. Man physic kategóriában indultam, ahol nem annyira az izomtömeget, mint az összhatást és a kisugárzást nézik. Itthon szinte minden versenyt megnyertem, de a külföldi jelentős sikerek még hiányoznak. A 2016-os Arnold Classicon a legjobb hatban szeretnék lenni.

A haverjaival eljár bulizni, de dorbézolás nincs.

– Tudom, hogy nem mindenki szimpatizál a kigyúrt fiúkkal, de azt tudom, hogy ha egy lánnyal szemtelenkednének, elég lenne a megjelenésem is, hogy erőszak nélkül megoldódjon a helyzet – nevetett a fiatalember, aki tudását a közeljövőben edzőként is kamatoztatni szeretné.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144870_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713542110
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143727_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713542110
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot