Aktuális

Focirajongó fia miatt nyert a Bors játékán

Bors

Létrehozva: 2016.06.08.

Hiába olvasott játékról és nyertesekről a Borsban Schnei­kerné Bak Anita, ő bizony a saját tapasztalataiból kiindulva nem hitte, hogy valaha is lehet esélye. Egészen hétfőig.

– Hiába láttam a három egyforma házikóformát, rögtön azt gondoltam, a nyeréshez biztos a másik szelvényen is azonos szimbólumoknak kell lenniük.
A lányom sietett a segítségemre és nyugtatott meg: Anya, nyertél! Mire Richárd fiam egyből kontrázott: Ugye, tudjátok, hogy csak miattam van szerencsénk, hiszen én vagyok a focirajongó, én akartam a Borsba behúzott Eb-magazint! – mondja nevetve kaposfői olvasónk, majd gyorsan hozzáteszi: A lehető legjobbkor érkezett a nyeremény.

– A középső lányunknak, Adriennek akartunk ágyat venni, úgyhogy ezt a mostani 50 ezer forintos JYSK ajándékkártyával megvalósíthatjuk – árulja el Anita. 

– Három gyermekünk van, a Bors Dupla Esély játékának bármely nyereménye jól jön, legyen az készpénz, belföldi, illetve külföldi utazás, utalvány vagy ka­merás drón – teszi hozzá szerencsés olvasónk, akit leginkább az emberi történetek vonzanak lapunkban.

– Sok, megalázó helyzetbe került emberrel tudok együtt érezni, s hiszem, hogy nyilvánosságra kell hozni azt a számtalan vérlázító dolgot és történetet, amit a Bors publikál – szól a magvas kritika lapunkról, mely Anitának szerencsét hozott. Játsszon ön is, hiszen bő egy hó­napon át dupla eséllyel téphet 10 millió forint összértékű nyeremé­nyeinkért!     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei