Aktuális

Film készül a nyugdíjas ékszerrablók elképesztő akciójából

Ny. A.

Létrehozva: 2017.03.25.

<p>Áprilisban mutatják be Nagy-Britanniában az évszázad ékszerrablását feldolgozó filmet. Az elképesztő bűncselekményt, melynek során több milliárd forint értékű ékszert loptak el, négy nyugdíjas férfi követte el. </p>

A legidősebb rabló, aki a csapatot irányította, 76 éves volt akkor. Többségük nem volt ismeretlen az igazságszolgáltatás előtt, több bűncselekményt is elkövettek fiatalabb korukban. A veteránok hat széfet ürítettek ki a Hatton Garden ér­ték­megőrző­ben, ahol milliárdosok tartották a vagyonukat, gyémántot és egyéb ékszereket vittek el. A ke­letkezett kár átszámítva több milliárd forintra rúgott.

A rablás maga is filmszerû volt, ugyanis a négy öregember a szomszédos ház falát áttörve jutott be az értékmegőrző épületének második emeletére. Akciófilmbe illően leállították a liftet, majd a liftak­nában köteleken leereszkedtek az alagsorba, ahol feltörték a szé­feket. A rablást húsvétkor követték el, így csak napokkal később derült fény a lopásra.

A szigetország érthetően lázban ég a rablásról ké­szült mozi miatt. Ami még érdekesebbé teszi a történetet, hogy a filmben szerepet kap a ma­gyar al­világ né­hány tagja is. Az al­kotás sze­rint ugyanis az ék­szertolvaj csoport tagjai lepaktálnak magyar maffiózókkal. A hazai érintettség valószínűleg csak a forgató­könyv­írók fejéből pattant ki, a magyar hatóságoknak ugyanis nincs tudomásuk arról, hogy hazai alvilági figurák részt vettek volna az aggastyánok rablásában.

Így zajlott az akció

1. A rablók a má­sodik emeleten kikapcsolták a liftet, és az üres aknában kö­teleken leereszkedtek az akna aljába.

2. Felfeszítették a csapóajtót, ami a Hatton-páncélterem előterébe vezetett.

3. A megerősített, ötven centi vastag betonfalat ipari fúrógéppel törték át. Három akkora furatot mélyítettek, hogy azokon átfértek a páncélterembe.

4. A széf fiókjait itt kényelmesen kipakolták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot