Aktuális

Elrabolt menyasszonyról képzelődött a két rendőrt megkéselő László

Bors

Létrehozva: 2020.01.24.

Évek óta zaklatta, fenyegette a rendőröket, mániákusan hitte, hogy a menyasszonyát a titkosszolgálat rabolta el – tegnap pedig kirobbant V. Lászlóból a féktelen harag és két rendőrt késelt meg rongyba tekert késével.

Rendőrautók sokasága lepte el tegnap a Pest megyei Erdőkertest, ahol egy férfi két rendőrt sebesített meg a késével egy civil autóban. A házi őrizetben tartott V. László válltörése miatt a váci kórházban töltötte a szerda éjszakát, csütörtökön onnan szállították haza, amikor egy elrejtett, rongyba csavart filézőkést húzott elő és azzal megvágta a mellette helyet foglaló P. K. őrmesternő nyakát, majd megsebezte az elöl ülő sofőr, P. Z. főtörzsőrmester arcát is. Az őrmesternő megőrizte lélekjelenlétét, kiszállt a kocsiból, csőre töltötte fegyverét és az erősítés megérkezéséig ott tartotta. Amikor az egyenruhások kiszállították az autóból V. Lászlót, a férfi még sípcsonton rúgta az egyik rendőrt. A megkéselt rendőröket stabil állapotban a fővárosi Honvéd Kórházba, az ámokfutót a gödöllői kapitányságra szállították. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított nyomozást.

Összeverte a szerelmét

Pásztor László, Erdőkertes polgármestere szerint a támadás előre kitervelt lehetett.

– László korábban a polgárőrség tagja volt, a lelkiismeretes munkájáért még kitüntetést is kapott. De aztán minden megváltozott – mondta a Borsnak a polgármester.

Az ígéretes jövő előtt álló fiatalember a szerelmével és a szüleivel élt a Katona József utcai családi házukban. Akkor indult el a lejtőn, amikor eljárás indult ellene a menyasszonya brutális bántalmazásáért. A nő ezután elhagyta őt, László pedig bekattant, s valóságos hadjáratot indított a rendőrök ellen.

– Azt hangoztatta, hogy elrabolta tőle Hajnalkát a titkosszolgálat. Zaklatta a rendőröket, fenyegetőzött, hogy elkapja őket és a családjukat is – mesélte a Borsnak egy helybéli, aki másfél évtizede ismeri V. Lászlót.

Kémiai kivégzés

Néhány órával a támadás előtt, csütörtök reggel V. László egy baljós bejegyzést tett fel közösségi oldalára. Ebben is az általa elraboltnak hitt menyasszonyára tett utalásokat, illetve arra, hogy a hatóságok őt el akarják hallgattatni. Voltaképpen a Teréz körúti robbantó sorstársának írja le magát.

„Kényszerítették Hajnit, hogy hagyjon el! Illetve azzal fenyegették – amivel engem is –, ami beigazolódni látszik, hogy örök életemre börtönbe kerülök. Én nem működök együtt, ezért a mai nappal fenyegetésüket betartva zárt osztályra visznek, hogy kémiailag kivégezzenek, ahogy a Teréz körúti robbantóval is tették!” – írta V. László a Facebookon.

S hogy honnan jöhettek a titkosszolgálattal kapcsolatos képzelgések? V. László volt menyasszonya korábban valóban az Alkotmányvédelmi Hivatalnál dolgozott. Később elbocsátották állásából, ő pedig beperelte a hivatalt és arról nyilatkozott a sajtónak, hogy egy felettese szexuálisan közeledett hozzá. A Bors megkeresésére a hölgy egyelőre nem reagált. Közösségi oldalán azonban jól látható, hogy V. László rendszeresen írogatott exe fényképei alá.

Várta a zárt osztály

Csütörtökön V. László háza előtt rengeteg rendőrautó állt, sokáig vizsgálták a nyomokat. Kora délután egy idősebb úr próbált közelebb jutni, de a kordonon nem jutott át. Kiderült: ő a támadó apja, akivel akkor közölték, hogy a fiát előállították. A Bors információja szerint V. László tavaly július óta volt házi őrizetben az élettársa bántalmazása miatt. Csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszéken kellett volna megjelennie, hogy a kényszergyógykezeléséről döntsenek.

– A bűnügyi felügyelete alatt az őt ellenőrző rendőröket rendszeresen fenyegette, szidalmazta, sértegette, illetve adatokat is gyűjtött róluk. A házkutatás során egy gázriasztó fegyvert is lefoglaltak tőle. Az elmeállapotát megfelelően nem tudták megvizsgálni, mert nem volt együttműködő, ezért a nyomozási bíró tegnap délután egy órakor döntött volna arról, hogy elrendeljék-e az elmeállapotának megfigyelését egy zárt pszichiátriai osztályon – nyilatkozta a Borsnak a bíróság szóvivője, Kenese Attila.

Úgy tudjuk, a férfi ellen 2016-ban indult eljárás emberölés kísérlete miatt, végül könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt emeltek vádat ellene 2017 áprilisában. A férfi 2016 végéig volt letartóztatásban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten