A gyönyörű énekesnő 4 év után köszönt el a Szerencse Szombat műsorvezetői pozíciójától.
Az autó 19 éves sofőrje a tragédia előtt kapta meg jogsiját.
Elképesztő visszaesések a számok terén.
A rákkezeléseknek sajnos mellékhatása is van.
A modell igazán kitett magáért!
Egy évek óta zajlott a kutatás.
A rendőrség befejezte a nyomozást, a bíróság pedig ítéletet mondott a vétkes sofőr felett.
Az indiai származású tévés-sorselemző, válása és későbbi szakítása után sem adta fel a reményt arra, hogy újra rátaláljon a szerelem. Joshi Bharat három hónapja él boldog párkapcsolatban és már tervezgeti, hogy hamarosan a színésznővel együtt látogatja meg sok ezer kilométerre élő rokonait.
Íme, ilyen idő vár ránk az előttünk álló napokban.
A sztárséf és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra 2021-ben házasodtak össze, majd 2022 áprilisában meg is született első gyermekük, Kamilla. Rácz Jenőék kislánya ma már két éves és egy igazi egyéniség. Dóri a Mokkában árulta el, hogy milyen az anyaság és, hogy már egy kis testvérről is szó van.