Aktuális

Fenyő János megöletésének gyanúja miatt 72 órás bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamást - Részletes vallomást tett

Bors

Létrehozva: 2018.04.17.

Forrás: Móricz István

Frissítve! 

Április 18. 11:00

Gyárfás Tamás meghatalmazott ügyvédje, Bánáti János az alábbi közleményt jelentette meg ügyvédi honlapján

A Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya 2018. április 17-én gyanúsítottként hallgatta ki Gyárfás Tamást, mert álláspontjuk szerint: „Megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1998. február 11-ét megelőzően megbízta P.T.-t azzal, hogy Fenyő Jánost ölesse meg. A megbízást P.T. elvállalta és J.R. szlovák állampolgár felé azt közvetítette.” Gyárfás Tamás a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a leghatározottabban tagadta a terhére rótt cselekményt.

Több órás vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő megbékélést, és leírta P.T.-vel való kapcsolatát is.

A hatóság eljárása, így előállítása okán megdöbbenésének adott hangot, hiszen a korábban, a sérelmére elkövetett zsarolás miatt indult büntetőeljárásban mindig készséggel állt rendelkezésükre, és az ügy összes általa ismert részletét már feltárta.

A vallomás során a hatóság kérdéseire is mindenre kiterjedő, logikus válaszokat adott.

A Nyomozó Hatóság a kihallgatást követően határozatot hirdetett ki a 72 óráig tartható őrizetbe vételről, mely ellen szintén panaszt jelentettünk be.

Az őrizet letelte, illetve az esetleges kényszerintézkedés elrendelésére vonatkozó ügyészi indítvány bírósági elbírálását követően részletes tájékoztatást fogunk adni.

Április 18. 09:15

Részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság ügyében Gyárfás Tamás – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Bánáti János, az egykori médiavállalkozó ügyvédje. A védő ennél többet nem árult el, de a lap úgy tudja, Gyárfás tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

Április 17.23:50

Tudósítónk jelentése szerint Gyárfás Tamás a Gyorskocsi utcai fogda épületében húsz percig volt bent. Orvosi vizsgálaton esett át. Ezután visszaszállították a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületébe, ahol várhatóan az éjszaka hátralévő részét tölti majd.

Április 17. 23:20

A Bors tudósítójának helyszíni jelentése szerint 23 óra előtt néhány perccel a bűnügyi őrizetbe vett Gyárfás Tamást vezetőszáron, rendőrségi gépjárművel, fegyveres őrizet mellett szállították el a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti Aradi utcai épületéből a Gyorskocsi utcai fogdába. Az éjszakát Gyárfás Tamás rács mögött tölti, előtte még az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton esik át.

Április 17. 21:50

Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedd este az MTI megkeresésére.

A hatóság gyanúja szerint Gyárfás húsz évvel ezelőtt adott volna megbízást Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost.

Mint ismert, az 1998-as Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság megrendeléséért már jogerős büntetését töltő Portikot március 22-én gyanúsították meg a bűncselekménnyel. A gyanú szerint az ő közvetlen parancsára lőtte agyon Fenyőt az ügyben már elítélt szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác.

Fenyő János média­vállalkozó megöletésével gyanúsítja Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Húsz éve a közbeszéd tárgya, hogy Gyárfásnak köze lehet a gyilkossághoz, a nyomozás április 17-én, kedden jutott olyan szakaszba, amikor a sportvezetőt előállíthatták.

Pontosan egy héttel azután, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság miatt már börtönben lévő Portik Tamást is meggyanúsították azzal, hogy parancsot adott Fenyő likvidálására. A nyomozók szerint Portik utasította közvetlenül a szlovák bérgyilkost, Jozef Rohácsot, hogy végezzen Fenyővel.

A Bors információi szerint Gyárfást kedd délután 15 órakor fogták el.

DNS a sapkában

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én este fél hat után gyilkolták meg, amikor autójával megállt a piros lámpánál a Margit körúton. Tizenkilencszer lőttek rá, azonnal meghalt. A rendőrség 13 évig nem találta a gyilkost. A fordulat akkor következett, amikor 2011 februárjában ma­­gyar kérésre Szlovákiában letartóztatták Jozef Rohácsot, miután kiderült, az ő DNS-ét ta­lálták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.

„Golyót érdemel”

A PestiSrácok információja szerint kőkemény bizonyítékok, köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában, amelyek megalapozhatják Gyárfás meggyanúsítását. Az Energol-vezér által készített, 14 éves felvételen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható.

Ugyancsak a PestiSrácok ír arról, hogy a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László is arról beszélt a rendőröknek még 2011 őszén, hogy tudomása szerint a gyilkosságra Portik Tamás adott „szívességből” megbízást, hogy ezzel járjon Gyárfás Tamás kedvében, akinek a segítségével pozíciót kívánt építeni a médiában. Egy védett is megerősítette, hogy Portik mé­diabefolyást kívánt szerezni Gyárfás és Fenyő segítségével, de utóbbi végül felrúgta a megállapodást.

A tanúvallomás szerint, amikor Portik a médiamágnás kihátrálását megtudta, őrjöngeni kezdett és kijelentette, hogy „hazavágja” Fenyőt, amire Gyárfás Tamás úgy felelt: „Tomikám, ezzel ne­kem is nagy szívességet tennél”, ez a szemét tényleg golyót érdemelne”.

Tasnádi nem vállalta

A rendőrség korábban azt a verziót sem vetette el, hogy Tasnádi Péternek közvetítőként köze lehetett a Fenyő el­leni merénylethez. Tasnádi né­hány éve a bíróságon annyit tanúként elismert, hogy Gyárfás Ta­mástól 1997 őszén megbízást kapott Fenyő János meggyilkolására, ám azt ő nem hajtotta vég­re.

Káprázatos karrier

A 69 éves Gyárfás Tamás káprázatos életpályát tudhat magáénak. Sportriporterből lett sportvezető, majd médiavállalkozó, a Nap-tv tulajdonosa. 23 éven át vezette a Magyar Úszószövetséget, az Európai Úszószövetségnek, a Nemzetközi Úszószövetségnek és a Magyar Olimpiai Bizottságnak jelenleg is alelnöke. 2003-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Felbujtás

A rendőrség hivatalos internetes oldalán, a police.hu-n megjelent közlemény szerint a megalapozott gyanú: felbujtás.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. A nyomozó iroda munkatársai 2018. április 17-én a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost, akinek gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A nyomozók Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt kedden közölte honlapján, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása.

Mint felidézték: az eljárás során a nyomozó hatóság március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jogerős szabadságvesztését töltő 50 éves P. Tamás magyar állampolgárt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 19-én hozta meg másodfokú határozatát, amellyel lényegében helybenhagyta a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében a korábbi elsőfokú ítéletet, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás 13 éves szabadságvesztés büntetése.

Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott 13 évet, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét