Aktuális

Feneke miatt nem volt sosem pasija

Bors

Létrehozva: 2016.08.24.

A 35 éves nő - asszimetrikus - ikerként jött világra, és soha nem volt barátja annak köszönhetően, hogy testvére a fenekére nőtt. Finoman szólva, nem túl szépen választották le róla a születése után a torz, ki sem fejlődött testvért. Anyja akkor tudta meg, hogy ikrekkel várandós, mikor Addie megszületett és az orvosok jelezték, ki nem fejlődött testvére miatt most nem ölelheti magához, mert leválasztják róla. 

A nő 35 évesen határozta el, hogy jelentkezik abba a show-ba, amelyet két plasztikai sebész csinál, és legfőbb feladatuknak azt tekintik, hogy amit a természet elrontott, azt helyrehozzák. AAddie nagyon örült, mikor kiderült, kiválasztják, mert így végre lesz új, formásabb feneke. 

A nő édesanyja is feltűnik a műsorban, aki elmondta mennyire meglepődött mikor megszületett a lánya egy képződménnyel együtt jött világra. A nő úgy tudta, hagyományos terhessége volt, magzata pedig teljesen egészséges. Továbbá azt is elmesélte a műsorban, hogy egy pillanatra sem látta a torz, ki nem fejlett ikretestvért, hiszen az orvosok azonnal letakarták a kényes részt, hogy kíméljék az asszonyt.

Addie arról is beszélt a műsorban, hogy sokat gúnyolták kamaszkorában, miután észrevették, hogy hátulról nem átlagos. Önbizalma ezért sosem volt túl nagy, ami ezek után nem is csoda. Mivel levetkőzni sem nagyon szeretett mások előtt, így férfi barátja soha nem is volt - írja a The Sun magazin. 

A nő azt reméli, hogy végre normális életet tud majd élni, és akár családja is lehet. Barátai és családja egy emberként szurkol a középkorú nőnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!