Aktuális

Féltestvére szerint Elton hazudik a könyvében

Bors

Létrehozva: 2019.10.15.

Egymásnak ugrott Elton John és féltestvére, Geoff a zenész most megjelent önéletrajzi könyve miatt. Ebben ugyanis az énekes rideg nemtörődöm szülőként ábrázolta apjukat.

Hatalmas balhé tört ki Elton John családjában a zenész közeljövőben megjelenő önéletrajzi könyve miatt, amelyben azt állítja, megboldo­gult édesapja, Stanley Dwight sosem volt rá büszke, nem szerette, még a koncertjeire se ment el soha. 

„Nem emlékszem, hogy apám egyszer is látott volna élőben játszani, vagy hogy valaha is a zenéről beszélgettem volna vele” – írja könyvében a 72 éves énekes, aki szerint apja sosem hitt a tehetségében, és inkább visszahúzta, semhogy segítette volna karrierjét. 

Féltestvére, Geoff szerint azonban Elton hazudik az édesapjukról, aki mindig figyelemmel kísérte a sorsát, és a koncertjére is ellátogatott.

– Nem értem ezt az egészet, anyával és apával együtt voltunk a liverpooli koncertjén, mert meghívott bennünket. Apánk is ott volt, én is ott voltam, ő játszott, mi meg néztük. Ötéves voltam. Eltonnak vagy emlékezetkiesése van, vagy csak ezt akarja hinni, esetleg valamiért be akarja sározni az apját. – fakadt ki a The Mirror brit lapnak Geoff.

Édesapjuk, Stanley Dwight 1962-ben vált el Elton édesanyjától, majd második feleségétől, Ednától négy fia született.

– Akkoriban az apák nem ölelgették percenként a fiaikat, de azért a kapcsolatunk tele volt szeretettel. Emlékszem, hogy apa csak egyszer mondta, hogy szeret – a halálos ágyán. Három testvéremmel voltunk ott, de Elton nem – mondta az 53 éves asztalos, aki szerint édesapjuk szeme mindig felragyogott, ha meglátta legidősebb fiát a tévében.

A botrányra a Grammy- és Os­car-díjas zenész szóvivőjén keresztül reagált.

– Elton kitart a könyvben leírt álláspontja mellett, miszerint sosem látta őt az apja előadni – mondta a szóvivő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól