Aktuális

Félreértésből húzták ki az nő összes fogát

Bors

Létrehozva: 2018.04.20.

Csak egy megrepedt metszőfog miatt ment orvoshoz, rémálom lett a látogatásból.

Forrás: Channel 5

Alison Divers csak azért ment fogorvoshoz, mert egy harapás után megrepedtek metszőfogai. Mikor magához tért az altatásból, horrorfilmbe illő látvány fogadta: az összes foga mellette hevert az asztalon. 

A 25 éves nő fogából akkor tört le egy darab, amikor jóízűen nagyot harapott egy almába. Az akkor hivatásos katonaként dolgozó Divers Németországban volt kiküldetésen és egyből felkereste a bázis fogorvosát, de az átirányította egy másik, nem a hadseregnek dolgozó orvoshoz, aki állítólag nagyon profi.

A nő sosem félt a fogorvosoktól, így nem vonakodott felkeresni az illetőt. Az egyetlen dolog, ami megijesztette az az volt, hogy ő nem beszélt németül, az orvos pedig csak nagyon kicsit értett angolul.

A nőnek legalább ötször kellett érzéstelenítő injekciót adni, de azután sem hatott, ezért az orvos úgy döntött, hogy ha a Divers is beleegyezik, akkor legjobb lesz ha elkábítja. Mikor a nő magához tért egy darab foga sem volt szájában. Ott pihent mind egy nejlonzacskóban az asztalon feje fölött. Mikor ráeszmélt arra, hogy mi is történt vele nagyon dühös lett.

– Még csak nem is voltak lyukasak vagy hasonló. Egyszerűen csak kihúzta mindet. Még az ínyemet is felvágta, hogy ki tudja őket szedni. Borzasztó érzés volt. Még csak 25 éves voltam és tönkretette az egész életemet – mesélte Divers a Mirrornak.

Miután visszament a katonai fogorvoshoz, hogy segítsen neki, az csak egy rosszul illeszkedő, kényelmetlen protézist csinált neki, amivel egyszerűen képtelen volt enni.

Most végre úgy tűnik, hogy sikerült bejutnia egy sztárfogorvoshoz, aki tud neki állandó protézist készíteni. A műtét nyolc órán keresztül tartott de megérte, hisz végre visszakaphatja mosolyát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715068820
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715068820
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715068820
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715068820
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715068820
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?