Aktuális

Féllábbal is hajat vág a 73 éves Lajos bácsi

R. A.

Létrehozva: 2016.07.21.

Amputált lábbal, 73 éves korában is dolgozik a vági fodrász, Pálfi Lajos. Nem teszi le az ollót, a szakmája az élete.

– Édesapám tanácsára lettem fodrász, abban az időben ritka volt a férfi ebben a szakmában. Ennek már ötvennégy éve. Az ipa­rosokat szövetkezetbe fogták össze, de én önállóan akartam dolgozni, ezért fodrászüzletet nyitottam Vágon. A környező településekről is voltak vendégeim, aztán harminc évvel ez­előtt átcsábítottak Szanyba. Az­óta is dolgozom mindkét faluban – mesélte a Kisalföldnek Pálfi Lajos. A fodrászmester nemcsak a szakmát, hanem a társaságot is élvezi. Mindig jól megtalálta a hangot idősekkel és fiatalokkal egyaránt.

– Még a nyaralások alkalmával sem tudtam elszakadni a munkától. Magammal vittem a gáz sütővasat és a hajszárítót. A kempingben pedig sorban álltak a frizurákért a nyaralók – mesélte. Negyvenhat éves volt, amikor görcsös fájdalmak törtek rá. Sokáig próbáltak javítani az állapotán, de 2001-ben az érszűkület miatt elkerülhetetlen volt a térd alatti amputáció. Mára sajnos a másik lába is rossz, de mindezek ellenére sem teszi le az ollót.

– Amíg tudok, dolgozom – mondja a mester.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713422411
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713422411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713422411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713422411
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni