Aktuális

Felismerhetetlen lett az egykori gyönyörű bikinimodell

Bors

Létrehozva: 2017.03.06.

Vicki Perez teste 2015 októberében kezdett megváltozni. Előtt azt lehetett mondani: tökéletes volt, hiszen a nő bikinimodellként tartotta fenn magát - írja a The Sun magazin. Az egygyerekes anya 59 kg-ról 78-ra hízott, és nemcsak kövérebb lett, de kegyetlenül megdagadt a lába is. Korábban használt cipőit már egyáltalán nem tudta hordani. Az orvosok 2016 februárjában jöttek rá mi a baja: Cushing-szindróma.

Az agyalapi mirigyének elváltozása miatt egyre több kortizon - hormon - termelődött a szervezetében, amely az anyagcseréért felelős. Miután a nőnél ez igencsak megnövekedett, hízni kezdett. A haja is hullott, ráadásul az arcbőre is olyan lett mint a tiniké. Lassan gyógyult, de hamar felülfertőzödött. Bár dolgozott rajta, hogy a súlyfelesleget eltüntesse a floridai asszony, de nem igen járt sikerrel.  

Februárban, amikor kiderült, hogy mi a baja, kiütések jelentek meg a testén, amelyeket látva allergiára gondolt. Másnap már nem kapott levegőt edzés közben, így került kórházba. Itt MRI és CT vizsgálat után tudták kimondani végre, mi okozza a bajt. Ezt követően megtalálták a fejében a daganatokat, amelyeket tavaly júniusban és júliusban operáció során távolítottak el az agyából. 

A nő még ma sem nyerte vissza a régi formáját, de már sokkal jobban van. Újra meg kellett tanulnia járni, futni, de boldog, mert egyrészt életben van, másrészt sokkal több időt tölt a fiával a betegsége óta. “Ő a legfontosabb számomra. Nélküle nem tudtam volna ezt végigcsinálni” - tette hozzá az Perez, aki azt mondja, még nem 100%-os, de nem sok híja van. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713468616
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136198_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713468616
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713468616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713468616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze