Felhagyott a Fény keresésével Torgyán fia

Ezoterikus könyvekkel kezdte, de most már keresztény könyvkiadásából él Torgyán József fia. Torgyán Attila korábbi tanításairól ma már nem akar beszélni. 

Ezoterikus könyvekkel kezdte, de most már keresztény könyvkiadásából él Torgyán József fia. Torgyán Attila korábbi tanításairól ma már nem akar beszélni. 

Sok szem szegeződött édesapja keddi temetésén Torgyán Attilára, aki hosszú évek után jelent meg újra a sajtó nyilvánossága előtt. A férfi akkor zárkózott el, amikor még Torgyán József minisztersége idején, 2001-ben egy hangfelvétel került elő, amelyen vállalkozók arról beszéltek, hogy kenőpénzt akarnak adni az akkor még ügyvédként dolgozó Torgyán Attilának, hogy közbenjárjon az apjánál. A nyomozást később megszüntették ellene.

Torgyán fia a 90-es évek végétől két könyvet is írt, amelyben furcsa, ezoterikus eszméiről vallott. – Tisztulásunkkal és éberségünkkel a Fénynek nyitunk kaput. Ennek a könyvnek az a célja, hogy harcba szálljon a földünkön kialakult degenerálódási folyamattal (...) Mindenkiben ott szunnyad az erő, amely képessé teszi őt arra, hogy ellenálljon a kísértéseknek, és kilépjen az érzékekhez kötődő vágyak hálójából – írta A Fény keresése című könyvének ajánlójában. A tisztulás ösvényén című kötetében már szinte egy új vallás alapítójaként nyilatkoztat ki.

Torgyán Attila édesapja temetésén mondott gyászbeszédet © Bors

– A felszabadulás folyamata és szellemi előrejutásunk alapja egy öntisztítási rítus, amely a fizikai test és az energiarendszer feletti ellenőrzés elsajátítása – hangzik a könyv ajánlója, amely a Tisztulás Ösvényén Programhoz készült.

Telefonon értük el Torgyán Attilát, aki azonban nem volt hajlandó programjáról beszélni. Elmondta viszont, hogy egy ki­adót működtet, amely kereszténységgel foglalkozó könyvek és filmek előállításával foglalkozik. – Nekem egy olyan könyvem van, ami említésre méltó, Az emberiség fáklyavivői című vallásfüggetlen lexikon, amelynek az a lényege, hogy a különféle vallások nagy alakjait mutatjuk be, elősegítve a vallási toleranciát. Az életem most erről szól – mondta Torgyán Attila.