Aktuális

Felháborító: sírokat gyaláztak a pesti tinilányok

Reim Károly

Létrehozva: 2016.09.21.

<p>Ráállt, majd ráfeküdt egy sírhelyre két budapesti kamasz lány. A sírgyalázásról készült képeket egyikük feltöltötte az internetre. Tettükkel óriási felháborodást váltottak ki.</p>

Valószínűleg egyik budapesti fiatal lány sem gondolta át, hogy amit tesznek, annak súlyos következményei lehetnek. 

A tizenévesek egy fővárosi temetőben jártak. Egyikük felállt az újszerű, kőből készült sírra, melyen valaki a virágokat is felborította. Fotózkodtak, majd készült egy következő kép is, ami azt mutatja, ahogy a síron fekszenek. A fotókhoz a feltöltő a „rajság”, azaz csúcs, király megjegyzést fűzte.

A fotókat olyan szögből csinálták, amelyeken nem látszik a sírfelirat, így nem lehet azonosítani, ki nyugszik az emlék alatt.

A két fiatal lány szemmel láthatóan büszke volt tettére. Olyannyira, hogy egyikük feltöltötte a fotókat saját közösségi oldalára. Mindezzel azonban kiverték a biztosítékot az ismerőseik körében. A hozzászólók valóságos hadjáratot indítottak ellenük. Többen szégyenteljesnek nevezték tettüket, és trágár szavakkal küldték el őket a pokolba. A sírgyalá­zó lányok nem sokáig bírták a nyilvánosság nyomását, és hamarosan törölték a fotókat.

Szerettük volna megszólaltatni a képeket feltöltő fiatalt, de időközben a profilja is elérhetetlenné vált.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség