Aktuális

Botrány! Kórházban hagyták a szívbeteg kisbabát

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.09.29.

Forrás: Thinkstock

Hat hónapos kisfiút hagytak ott a szülei a Győr-Moson-Sopron megyei kórházban, mert kiderült: szívbeteg. A babának minden esélye megvan a gyógyulásra, korábbi két műtétje után még egy operációra van szüksége és az azt követő kezelésekre.

A háromgyerekes Anitát na­gyon megérintette a kisfiú története. Az édesanya gyűjtésbe kezdett a kicsinek az Anyukák babával 2017-es csoporton keresztül.

– A kisfiút eredetileg rotavírus-fertőzés miatt vitték be, ami há­nyással, hasmenéssel járó betegség. Ennek a picinek az esetében is erről volt szó , de sajnos mellette az is kiderült, hogy valami baj van a szívével, így most az intenzív osztályon kezelik – magyarázta Anita.

– Amikor ezt megtudták, a szülők két hétig felé sem néztek, csupán egy papírt hagytak a kórházban, hogy le­mondanak a gyerekről. Úgy hallottam, hogy hamarosan örökbe fogadható lesz a baba. Számomra érthetetlen ez a helyzet, a féléves gyerek már megismeri a szüleit, reagál, ha meglátja őket – folytatta a 34 éves édesanya.

Anita és egy győri anyuka közösen gyűjtésbe kezdett, hogy a szívbeteg kisfiúnak meglegyen mindene. 

– Egyikünk már látogathatja a kicsit, hogy ne legyen olyan egyedül – tette hozzá.

Anitát az alábbi e-mail címen lehet megtalálni: forrainefaragoanita@gmail.com. Adományként a következőkre van szükség: 68-80-as méretű gyermekruha, pelenka, popsitörlő, popsikrém és játékok. 

Ezenkívül a győri Lurkó alapítvány is foglalkozik a kisfiú ügyével, az adományokat ott is várják.

Hogyan mondhat le a gyerekéről?

Ha egy szülő nem tudja vagy nem szeretné tovább gyakorolni a gyermeke feletti szülői felügyeleti jogokat, akkor ezt egy szülői felügyeleti jogról lemondó és örökbefogadáshoz hozzájáruló nyilatkozattal teheti meg – tájékoztatott dr. Tausz Judit ügyvéd. – Amennyiben a gyermek a hatodik életévét betöltötte vagy egészségileg károsodott, akkor a lemondáshoz szükség van a gyámhatóság jóváhagyására. A gyámhatóság az örökbefogadást abban az esetben megtagadhatja, ha úgy látja, hogy a gyermek életkora vagy egészségi állapota miatt nem fogadják örökbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek