Aktuális

Feleségével közösen ölte meg a szeretőjét Attila

B. B., L. E.

Létrehozva: 2015.06.04.

Szörnyű kegyetlenséggel végzett egy házaspár a férj volt szeretőjével Borotán. A Bors információja szerint agyonverték a középkorú nőt. Egy barátjuk is segített.

Teljes a döbbenet a Bács-Kiskun megyei Borotán. Senki sem érti, hogy mi történt az alig egy éve a településre költőző Attilával, hogy ilyen borzalmas tettre szánta el magát.

– Nem olyan régen érkeztek ide Dunaújvárosból – meséli a család szomszédja. – Katalin szerette a házat, de egyetlen percet sem lakott itt, Ausztriában dolgozott. A házat a férj és a nő négy gyermeke vette birtokba, akik Katalin előző kapcsolataiból születtek. Közös gyerekük nem volt, a férfi mégis sajátjaként nevelte a csemetéket. Csodásan bánt velük, még templomba is jártak, egymás kezét fogva – tette hozzá.

A Bors úgy tudja: amíg Katalin Ausztriában dolgozott, barátnője, Ildikó odaköltözött hozzájuk, hogy figyeljen a családjára. Egy idő után Attila összemelegedett felesége barátnőjével, decemberben azonban lebuktak, amikor Katalin hazajött külföldről.

– Miután Kati megérkezett, a barátnő eltűnt. A ház azonban mindig veszekedéstől volt hangos, még a rendőrséget is ki kellett hívni, úgy marták egymást állandóan. Néha meg turbékoltak, mint a szerelmesek. Olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék. Idén áprilisban újra felbukkant a volt szerető, féltünk is, hogy nagy balhé lesz – mondta egy közelben élő asszony.

Úgy tudjuk: a házaspár csicskáztatta, majd megverte az újra előkerült Ildikót. Ezután a meggyötört nő a család barátjával, K. Ferenccel elmenekült a házból. Ferenc azonban nem megvigasztalta, hanem hazavitte, majd többször megütötte. Ezután hárman kivitték a dögkúthoz a nőt, majd a mélybe dobták.

A bűncselekményt K. Ferenc vallotta be a rendőrségnek, a helyszínt is ő mutatta meg. A rendőrség egyelőre annyit közölt az ügyről, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást indított halált okozó testi sértés gyanúja miatt. A büntetőeljárás során három személy gyanúsítotti kihallga­tása jelenleg folyamatban van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132999_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Diósgyőr kupagyőztes focistája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713259512
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713259512
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában