Aktuális

Felejthetetlen twistet jártak szalagavatós diákjaiknak a budaörsi pedagógusok

Bors

Létrehozva: 2020.01.19.

A tanárok a Hungária dalára táncoltak egy hatalmasat. A Fenyő Miklós slágerre írt produkciót vastapssal jutalmazta a közönség.

Ilyenkor minden középfokú tanintézményben, úgy a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában is megrendezték a szalagavatót.

A tanárok is hatalmas sikert könyvelhetnek el ezen az estén, hiszen a Hungária slágerére előadott tánc óriási sikert ért el a közösség körében. 

Nagyon sokan megosztották már a szalagavatós tanártáncunkról a nézőtérről készített felvételeiket. Most a videósaink vágott anyagát teszem közzé. Jó látni a képeken – amit tánc közben is éreztünk -, mekkora örömet szereztünk tanítványainknak. Megérte készülni

– írta Facebook bejegyzésében Tollner József, az iskola tanára, aki hozzátette: a tánc koreográfiáját, betanítását, és a végtelen nagy türelmét, szeretetét köszönik Csiszár Dórinak.

Így sikerült a fergeteges produkció:

Nagyon sokan megosztották már a szalagavatós tanártáncunkról a nézőtérről készített felvételeiket. Most a "hivatalos" videósaink vágott anyagát teszem közzé. Jó látni a képeken - amit tánc közben is éreztünk, - mekkora örömet szereztünk tanítványainknak. Megérte készülni :).

Közzétette: József Tollner – 2020. január 16., csütörtök

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132040_auto_resized.jpg
origo.hu

Filmre vettek egy imádkozó sáskát, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713242111
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131696_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Igazi cukiságbomba: így szurkol Stohl Luca kislánya a meccsen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713242111
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120845_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Beteljesülni látszik Baba Vanga két jóslata, ez vár még ránk 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe