Felébredt a halott a hullaházban, aztán meghalt

tévedés
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 28. 18:00
Tévesen halottnak nyilvánított egy 92 éves asszonyt egy orvos, ezért bíróság elé kell állnia. A nő két nap múlva valóban elhunyt.
Bors

A nagybeteg matróna egy idősotthonban élt a nyugat-németországi Gelsenkirchenben. Egy márciusi napon az egyik ápoló úgy találta ágyában, hogy nem lélegzett, és pulzusa sem volt. Az orvos is megvizsgálta, és megerősítette a halál beálltát. Miután a hozzátartozók is elbúcsúztak szerettüktől, bevitték egy temetkezési intézet hűtőkamrájába. Ahol aztán magához tért este, és kiabálni kezdett.

A temetkezési vállalkozó meghallotta, és azonnal hívta a mentőket. Kórházba vitték az idős nőt, ahol azonban két nappal később már ténylegesen elhunyt.

Az ügyészség most közölte: vádat emeltek az orvos ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. A vádirat ugyanakkor hangsúlyozza: az asszony halálának nincs köze ahhoz, hogy órákon át feküdt a hűtőkamrában. Az más kérdés, hogy ha rögvest kórházba kerül az idősotthonból, és nem a hullaházba, akkor életben lenne-e, de ezt majd a bíróság mérlegeli.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.