Fél vesével, lép nélkül él Miss Mezőgazda

Súlyos motorbalesetet szenvedett két éve Haklik Melinda, a Gazdász szépe cím friss nyertese. Az egyik veséjét és a lépét is ki kellett venni a most 26 éves nagykállói nőnek, azóta nem emelhet nehezet. Így már „csak” mezőgazdálkodik, kocsikat nem bütykölhet. Sokáig ugyanis autószerelőként is dolgozott – és imádta. Ugyanakkor, ha ideje engedi, autóversenyeken ma is szívesen rajthoz áll.

– Már gyerekként is fiús lány voltam, ráadásul a családunk generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik. Egyebek közt kukoricát és napraforgót termelünk. Nem derogál a szántóföldi munka. A vetés és a permetezés már rutinszerűen megy, de akkor sem esek kétségbe, ha egy kapát adnak a kezembe. Nem mondom, a férfiakat ezzel alaposan meg tudom lepni – mosolyog a csinos Melinda, aki nyolcévesen vezetett először mezőgazdasági gépet, így abszolút komfortosan érzi magát az MTZ-traktor volánja mögött is.

A Jóska Bátyám nevű Facebook-oldal által kiírt versenyen negyven jelentkező közül nyerte el a 2017-es Gazdász szépe díjat. – Az elején nem igazán akartam nevezni, de végül beadtam a derekam az ismerőseim unszolására. Nyilván reménykedtem a győzelemben, amelynek nagyon örülök – mondta a Borsnak.