Aktuális

Fekete ruhás nővér: Senki sem mert bevállalni - interjú

D. Á.

Létrehozva: 2016.01.27.

Sokan féltek alkalmazni, de nemsokára megint dolgozhatok – mondta a Borsnak Sándor Mária, akit a fekete ruhás nővérként ismert meg az ország, miután öltözékével hívta fel a figyelmet az egészségügy gyászos helyzetére. Szerinte legalább nettó 180 ezres havi jövedelem kellene ahhoz, hogy kollégái ne külföldön keressék a boldogulásukat.

Szeptemberben lett munkanélküli, nemrég talált állást. Mikor kezd?

Ha a Jóisten is úgy akarja, akkor februárban. Rengeteg elutasítást kaptam, miután elkezdtem állást keresni. Nővérhiány van, mégsem vettek fel sehova. Egyértelműen a szemembe mondták, hogy egyetértenek ugyan a céljaimmal, de félnek, nem mernek alkalmazni, nem akarnak a rendszerrel szembemenni.

Ezt kudarcként élte meg?

Előfordult, hogy egy kórházigazgató azt mondta, gyere, bevállallak. Aztán utolsó pillanatban visszamondta, azzal az indokkal, hogy nem akarja kockáztatni a székét. Ez abban az értelemben kudarc, hogy aki érdemben tehetne valamit, az nem tesz semmit. Várom már a februárt, szeretnék újra dolgozni.

A volt kolléganői kiálltak ön mellett?

Volt aki igen, volt aki nem. A saját vezetőségem jött nekem. Az orvosok is drukkolnak és sírnak, mert féltenek. Azt mondom nekik mindig, hogy amíg én nem sírok, addig ők se tegyék.

Honnan a nagy lelkesedés és kitartás?

A családom mindenben támogat, nélkülük nem lennék ilyen erős. Az alaptulajdonságokat otthonról hoztam, de annyira hiszek abban, amit csinálok, hogy már az egy fajta dopping. Nem a mindenkori kormányt hibáztatom, hanem a korrupt vezetőket, akik kiszolgálják az adott rendszert. Én itt látom a hibát. Az, hogy az orvosok is megmozdultak, fantasztikus dolog, lelkesít.

Megkereste már önt valamelyik párt?

Aki engem ismer, tudja, eljárok minden fórumra. Éppen ezért meglepett, amikor lejobbikosoztak, mert senki nem áll mögöttem, én pedig mindenkinek kezet nyújtok. Dobálhatnak jobbról, balról, megyek tovább, mert tiszta vagyok. Minden párttal jó a viszonyom, és egyik sem szerette volna, hogy beálljak mögéjük. Korrektek velem. Amikor az alcsony fizetések ellen tiltakozva nővértársaimmal lezártuk az Erzsébet hidat, több párt is megmutatta magát a molinóm mögött. Megértették, hogy mögém bárki beállhat, aki az egészségügyért tenni akar.

Ön szerint milyen fizetésért jönnének haza külföldről az ápolók?

Ha nettó 180-190 ezret hazavinnének, akkor nem lenne gond. Persze ez sem jó fizetés, de legalább nem kéne többlett munkát vállalniuk.

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Kapott rá választ?

Még nem, de bízom benne. Szomorú, hogy a láthatatlan emberek, akiknek annyi mindent köszönhetünk a kórházakban, szinte alig tudnak megélni. Gondolok itt például a sterilizálókra, a mosodásokra, a műszakisokra, akik karbantartják a műtőket. Jelenleg semmibe veszik őket, úgy kapnak 87 ezer forintot úgy, hogy állandóan dolgoznak. Adjanak nekik is többet, hogy ne meneküljenek el az országból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült