Aktuális

Fejlövéssel lett öngyilkos az exrendőr István és neje

L. B.

Létrehozva: 2017.12.19.

<p>Előbb a mentőknek, majd az állatmenhelynek telefonált az egykori rendőr, aztán örökre letette a telefont. István alighanem eltervezhette párjával a gyors halált.</p>

Rejtélyes haláleset rázta meg a Pest megyei kisközség, Dány lakóit. Az egykori rendőrt, H. Istvánt és feleségét holtan találták, mindkettőjükkel fejlövés végzett. Jól megtervezett, közös öngyilkosság állhat a tragédia hátterében? A helyiek erre gyanakszanak.

– Az asszony az ágyban fe­küdt, egy takaróval letakarva, István pedig a fotelban ült. Így találtak rájuk. A pisztoly a földön hevert – mondta lapunknak a közelben lakó Tibor.

A Bors információi szerint H. István csütörtök este értesítette a mentőket, hogy a felesége meghalt. Azt nem mondta, mi történt vele. Amikor az ügyeletes orvos és a mentősök a helyszínre értek, nem tudtak bemenni, ezért a rendőrök se­gítségét kérték. Csak a be­járati kaput kellett leemelniük, az ajtót nyitva találták.

A falubeliek szerint a há­zaspár a nél­külözéstől és a betegségektől so­kat szenvedett, hitét vesztett emberek tragédiája rajzolódik ki a háttérben.

– Az asszony borzasztó kínokat élt át mindennap. Gyógyíthatatlan betegsége hatalmas fájdalmakkal járt, emiatt morfiumtapaszt kellett hordania. Szinte alig tudott mozogni, de többször is mondták, hogy a kezelésekre már nem futotta volna nekik – tudtuk meg egy másik helybélitől.

A házaspár leghűségesebb társa a kutya volt, akiről István még a drámai percekben is gondoskodott. Mielőtt végzett ma­gával, felhívott egy állatmenhelyet, hogy másnap vigyék el a jószágot, és megkérte őket, ne altassák el.

Megkeresésünkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: megállapították, hogy a 66 éves férfi önkezével vetett véget az éle­tének. Ugyanakkor az a rendőrség gyanúja, hogy felesége halálát idegenkezűség okozhatta, így emberölés miatt folyik nyomozás.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713466818
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713466818
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713466818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713466818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze