Aktuális

Fegyverrel fenyegette az állatvédőket a kispesti gazda

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.03.08.

Először csak felemelte a hangját, majd egy forgótárassal próbált meg érvényt szerezni igazának a férfi.

Fegyverrel támadt Kruzslicz Annára, a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat vezetőjére és társaira az a férfi, akinek visszavitték az utcán csatangoló kutyáját.

– Bejelentés révén találtuk meg a nyolc­éves beagle-t, chipje alapján pedig a gazdájához is eljutottunk, akiről a környékbeliek elmondták, többször hagyta felügyelet nélkül az állatot – meséli Anna a Borsnak. Az állatvédők végül személyleírás alapján azonosították és megszólították az alkoholgőzösen hazaérkező férfit a Fő utca és Kisfaludy utca kereszteződésénél.

– Tájékoztattam a helyzetről, elmondtam, hogy visszahoztuk a kutyáját, majd hozzátettem, jegyzőkönyvet kell felvennünk, s azt az önkormányzathoz továbbítanunk, ahonnan bírságot kaphat. Erre kifakadt, hogy nem kell neki az eb, öreg már és el kéne altatni, majd rám rivallt: fogd a kutyát és vidd a francba, te k…rva – emlékszik vissza az állatmentő, aki azt hitte, ennél lejjebb már nincs. Tévedett. A gaz­di elviharzott, majd egy forgótárassal tért vissza.

– Célba akart venni bennünket, de a kollégám a karjára csapott, így végül a fegyver nem dördült el, s a támadó is jobbnak látta, ha újragondolja a helyzetet. Nem sokkal később pórázzal jött, hogy mégis vinné a kutyát, ám addigra már hívtuk a rendőröket, akik elfogták és előállították, a házkutatás során pedig megtalálták a gáz riasztófegyvert – eleveníti fel a történteket Anna, akit lelkileg nagyon megviseltek az események.

– Azon túl, hogy megalázott, elképzeltem, mi mindenen mehetett keresztül a beteg kutyusa, s bár korábban is kerültem már meredek helyzetekbe, ott és akkor eltört a mécses – vallja be a fiatal nő.

A férfi ellen eljárás indult, kutyája a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat gondozásába kerül, akik szerető gazdit keresnek a műtétre szoruló kannak. Az üggyel kapcsolatban a BRFK sajtóosztálya azt közölte a Borssal, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök a szükséges intézkedéseket megtették, a gyanúsítottat elfogták, előállították és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A gáz-riasztó fegyver lefoglalásra került.

Ha teher az eb

Az állat nem játék, csak az tartson házi kedvencet, aki képes érte áldozatot hozni, felelősséget vállalni. Ám bármely gazdi kerülhet olyan helyzetbe, hogy kénytelen lemondani hű társáról. Indokolatlanul nem altatja el az állatorvos, s ha az utcára teszi, állatelhagyás miatt felelhet. Érdemes a területi állatvédők segítségét kérni, akik befogadót és gazdit kereshetnek, valamint tanácsot adnak a szükséges lemondó, átadó, illetve örökbe fogadó nyilatkozat megtételéhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519019
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor