Aktuális

Fanni barátai nem értik, hogy sétálhatott ki a börtönből a lány gyilkosa

G. J., B. B.

Létrehozva: 2018.01.16.

<p>Házi őrizetben várhatja ügye alakulását az Újlak utcai gyilkos. W. Dávid elismerte tettét, áldozata ismerősei kiborultak, amikor megtudták, hogy a fiú hazasétál­hatott. </p>

Megtört arccal, kisírt szemekkel, homlokán éktelenkedő hosszú vágással és vezetőszáron hozták a bíróságra W. Dávidot, azt a 17 éves fiút, aki brutális módon végzett volt barátnőjével, a 19 esztendős S. Fannival. Ismeretes: a fiú képtelen volt feldolgozni, hogy Fanni szakított vele, ezért először fenyegetni kezdte, majd a tragédia napján kést ragadott, megvárta a lányt a házuk előtt, és elvágta a torkát. Fanni holttestére egy, a házban lakó kiskamasz talált rá. Dávid ezután elmenekült, miután felfogta, mit is tett, ön­gyilkos akart lenni, búcsúüzenetet is hagyott, azonban a rendőrök egy lakásban elfogták. Alighanem ekkor keletkezett a homlokán látható sérülés. Hétfőn az előzetes letartóztatás helyett a fiú házi őrizetét rendelték el.

– Nagyon szomorú ügy ez, több ember élete is tönkrement – mondta a fiatal ügyvédje, dr. Hegedűs László. – Védencem, bár beismerte tettét, a mai napig nem tudja megmagyarázni az okát. Úgy vélem, több orvosszak­értőre lesz szükség, hogy az indokot feltárja – szögezte le a védő. A fiú szülei is a bíróságon tartózkodtak, de nem kívántak nyilatkozni, csupán szomorú, aggódó tekintettel vártak gyerme­kükre. Az ítélet után az édesapa könnyes arccal, megtörten távozott a bíróságról.

– Rettenetesen megbánta, amit tett. Bízok abban, hogy védencem nem volt tudatában annak, amit csinál. Szeretném az áldozatok családja felé a részvétem kifejezni – tette hozzá az ügyvéd.

Bár a fiút házi őrizetbe helyezték, az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett. Fanni barátait felháborította, hogy a gyilkost elengedték.

– Nem értjük, hogyan történhetett ez meg. Fannit megölte, aztán elmenekült. Most meg hazaengedik. Bele sem merünk gondolni, hogy mit érezhet most Fanni édesanyja. Azóta szinte élő halottként járkál, és éppen az imádott kislánya temetését intézi – mondta a Borsnak Fanni egyik barátnője. 

Eltemették K. Dávidot

Hétfő délután helyezték végső nyugalomra K. Dávidot, akit szintén az Újlak utcában, az előző helyszíntől mindössze ötszáz méterre gyilkoltak meg január 7-re virradóan. A biztonsági őrként dolgozó 23 éves fiatalember bűne mindössze annyi volt, hogy néhányszor randevúzott É. Viviennel, akinek volt párja támadt rájuk az éjszaka közepén. Először Dáviddal végzett a lakásban, majd  két és fél éves kislánya szeme láttára, az utcán lőtte le Vivient. 

„Drága testvéreim, rokonaim, barátaim. Azt a döntést hoztam, hogy nem tartok virrasztást a temetés előtt. Aki el akar búcsúzni a fiamtól, Dávidkámtól a temetés hétfőn egy órakor lesz. Köszönöm nek­tek, hogy megértitek és osztoztok a fájdalmunkban” – írta korábban Facebook-oldalán a megtört édesapa.

A közvetlen, jószándékú fiatalembert sokan szerették, rengeteg barátja volt. Vivien édesanyja szerint a fiatalok egy munkahelyen dolgoztak, egy bevásárlóközpontban, ott ismerkedtek meg. Annyira friss volt a kapcsoltuk, hogy a lány családja még nem ismerte őt, úgy tudjuk csak néhány randevújuk volt. Vi­vien temetése csütörtökön lesz. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499216
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze