Aktuális

Fájdalmas szex miatt ölt a nyíregyházi késelő

Bors

Létrehozva: 2018.12.06.

Eltemették azt a 21 éves mándoki nőt, akivel brutális módon végzett a nyíregyházi késelő néven elhíresült K. Antal. Mint arról a Bors beszámolt: a férfi összeszurkált egy bolti eladót Nyíregyházán, L. Éva életét egy betérő vendég mentette meg. K. Antalt néhány nap múlva elfogták, kocsijában pedig később megtalálták az addig eltűntként keresett L. Erzsébet holttestét. Kiderült, hogy a fiatal anyával is Antal végzett, halálra késelte, miután kocsijába ültette egy kisvár­-  dai hipermarket parkolójában. Az asszony végső búcsúztatására szinte az egész település elment. 

– Szegény kislányával nem tudjuk, mi lesz, szörnyű teher van most Erzsike férje, Máté vállán – mondta el a Borsnak az aszszony egyik rokona.

K. Antal azóta egy másik, 15 évvel ezelőtti gyilkosságról is említést tett a zsaruknak, a rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy valóban a most elfogott férfi követhette-e el.

Mindenesetre L. Erzsébet megöléséről szörnyű részletekre derült fény. A Zsaru magazin szerint Erzsike testét fóliába csomagolva furikázta a kocsijában a gyilkos.

Kiderült az is, hogy az asszonynak döbbenetes okokból kellett meghalnia: a lap szerint Antal és Erzsébet szexuális aktust folytattak, azonban a férfi az aktus közben fájlalni kezdte a műveletet, és pofon vágta a nőt, akivel ezután dulakodni kezdtek, majd agyonszúrta partnerét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726519
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség