Aktuális

Ezzel magyarázta a kecskeméti tanárnő, hogy 9 milliót nyúlt le a diákjaitól

B. B. A.

Létrehozva: 2018.06.06.

<p>Komoly anyagi gondokkal küzdött, ám az egykori kecskeméti tanárnő váltig állítja: nem magára költötte a több mint kilencmillió forintot, amelyet a saját tanítványaitól csalt ki. </p>

Korábban Tünde néni osztogathatta az intőket a csintalan diákoknak, most azonban fordult a kocka: a gimnáziumi pedagógusra vár komoly megrovás. Hatalmas sóhajokkal, szomorú tekintettel, egy színes plüssfigurát szorongatva hallgatta a vádat K. Tünde a Kecskeméti Járásbíróságon. Az egykori tanárnő 130 embert, gyerekeket és szülőket vert át. Hihetetlenül olcsón, mindössze 45 ezer forintért kínált hatéjszakás franciaországi utat az iskola diákjainak és külsős embe­reknek. Az összeg tartalmazta volna az útiköltséget, a szállást, a félpanziós ellátást, a belépőjegyeket és a sétahajózást. Az utat az indulás előtti éjszaka egy e-mailben mondta le, a pénzt két ember kivételével senkinek nem fizette vissza 2016 óta, nekik is csak azért, mert ők perrel fenyegetőztek. Ezzel több, mint kilencmillió forintot zsebelt be.

K. Tünde 14 éven át tanított a kecskeméti gimiben. Kedden elismerte, hogy számlákat hamisított, azt viszont tagadta, hogy már előre kitervelte a csalást. Állítása szerint a pénzből semmit nem költött magára, sem a többmilliós banki hiteleire vagy tartozásaira. Elmondása szerint azért tette mindezt, mert egy korábbi, a gyerekeknek megígért olaszországi út költségeit egészítette ki a francia útra már befizetett pénzzel.

– Itt követtem el az első hibát. Csak az járt a fejemben, hogy nem okozhatok csalódást kétosztálynyi gyereknek – védekezett K. Tünde. A tanárnő azt is elmondta: annyira megviselték a történtek, hogy amikor kiderült, mibe keveredett, összeesett egy benzinkúton. Mentő vitte kórházba, a pszichiátriáról csak saját felelősségre mehetett haza. A tárgyaláson nem jelentek meg szülők és gyerekek, de a Borsnak sikerült elérni egy károsultat. Ő csupán annyit mondott: nagyon sokat bukott a meg nem valósult úton, nem szívesen beszél róla. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134809_auto_resized.jpg
origo.hu

Salma Hayek nem áll le a hatalmas mellei mutogatásával - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420909
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420909
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420909
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni