Aktuális

Ezt mondták főnökei a Nyíregyházán gyilkoló főorvosról

MTI

Létrehozva: 2016.09.01.

<p>A boon.hu mostani, a szon.hu korábbi munkáltatóját kérdezte meg, hogy milyennek ismerték a Nyíregyházán egy házaspárt fejbe lövő román állampolgárságú orvost.</p>

A weboldal megkeresésére Kovács Lajos, az írta, hogy az 54 éves nagyváradi férfi kilenc éve dolgozik az intézményben, jelenleg a korábban kért és engedélyezett szabadságát tölti.

„A főorvossal szemben munkája során sem szakma, sem etikai kifogás nem merült fel. A kórház az üggyel kapcsolatban semmilyen információval nem rendelkezik” – írta Kovács Lajos, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház megbízott igazgatója a boon.hu tudósítása szerint.

A szon.hu arról számolt be, hogy a román férfi a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban is dolgozott tüdőgyógyászként csaknem tíz évet. Molnár Sándor, az intézmény igazgató-főorvosa a lap újságírójának azt mondta, a férfi körülbelül tíz évvel ezelőtt, jobb ajánlatot kapva ment át a sátoraljaújhelyi kórházba, ahol a tüdőgondozó vezetőjének nevezték ki.

„A személyiségéről csupán annyit tudok elmondani, hogy kirívó szabálysértést, függelemsértést soha nem követett el, végezte a munkáját, mint más beosztott orvos” – közölte a főorvos a napilap kérdésére.

D. S. szerda délután lőtt rá egy házaspárra Nyíregyházán, egy Friss utcai családi házban. A 40 éves nő meghalt, 46 éves férjét életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A feltételezett elkövetőt a magyar rendőrökkel együttműködve a román rendőrök az elfogatóparancs kiadása után egy órán belül Romániában, Kolozsvár belvárosában fogták el.

A gyilkosság helyszínen egy 7 év körüli ikerpár is tartózkodott, ők nem sérültek meg, de sokkos állapotba kerültek.

A Facebook-profilja szerint D. S. Nagyváradon született, a helyi Emanoil Gojdu Gimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen (UMF) szerzett diplomát. Sátoraljaújhelyen él, a közösségi oldalán írtak szerint három gyermeke van.

Sajtóinformációk szerint szerelemféltés állhat a gyilkosság hátterében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024111
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?