Aktuális

Ezt hogy csinálta?! Játékgépbe szorult a gyerkőc

Bors

Létrehozva: 2017.03.21.

Nagy valószínűséggel nincs olyan ember, akit ne kergetett őrületbe az egy időben szinte mindenhol fellelhető karos plüssállatnyerő játékgép. Az esetek többségében ugyanis gyakorlatilag lehetetlenség volt belőle kihalászni bármit is - az a fránya kar vagy meg sem fogta, vagy egy adott pillanatban elengedte az áhított nyereményt.

Nos, egészen biztosan a hároméves Jamie Bracken Murphy is csalódott lehetett, ám úgy döntött, ő bizony felülkerekedik a masinán - máshogy ugyanis képtelenek vagyunk elképzelni, hogy kerülhetett a nyerőgép belsejébe! Mindez egyébként az írországi Nenagh városában történt.

„Meg sem lepődtem. Azt mondtam, hát persze... Eleinte kicsit rémült volt, de mondtam neki, hogy ne aggódjon, és megnyugodott, utána meg már élvezte is a szituációt” - idézte fel a történteket Jamie édesapja, Damien, aki már hozzászokott, hogy örökmozgó gyerkőce mindig valamilyen kalamajkába keveredik.

A picit végül egy szabadnapos tűzoltó segítségével menekítették ki a gép fogságából. Jamie - akire állítólag úgy öt másodpercig nem figyeltek szülei, azaz ennyi idő alatt sikerült bemásznia - összességében élvezte a kalandot, pláne, hogy végül ő is és ötéves tesója is kapott egy ajándék plüssjátékot.

Egyébként nem ez az első eset, hogy valaki egy ehhez hasonló gép belsejében találta magát - csak a YouTube-on több tucatnyi hasonló videót találni, mint például ezt is:

Szülei természetesen Jamie beszorulását is rögzítették, a videót ide kattintva nézheti meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten