Aktuális

Ezért kell egyre többet fizetni a vekniért

B. B. A.

Létrehozva: 2018.10.27.

<p>Drágulhat a kenyér, mert akár 20 százalékkal is emelkedhet év végéig a kenyérgabona ára. De a Borsnak nyilatkozók szerint nem is ez a legfőbb ok és probléma, hanem a munkaerőhiány és a villamos energia drágulása.</p>

Kenyérből nem nagyon lehet hónapokra előre bespájzolni, pedig sokat lehetne vele spórolni. Év végéig ugyanis komoly drágulásra lehet számítani, és a szakértők szerint az áremelkedés még jövő év elején is folytatódni fog. A malmi búza ára az idei aratás után tonnánként 48–50 ezer forint volt, ez kúszik egyre feljebb. Erre még rájön a szállítási költség, a munkabér, az energiaár, a gyen­ge forint, és az emelkedő olajár is, ami szintén befolyásoló tényező.

– Nagyon kemény alapanyag­ár-emelkedések vannak, sajnos, ami érinti a lisztet, az energiát, növekednek mindemellett a logisztikai költségek, a gázolaj tarifája, és jelentős a munkabér-emelkedés is – világította meg a Borsnak Septe József, a Pékszövetség elnöke. – Ahhoz ugyanis, hogy az embereket meg lehessen tartani, erre is folyamatosan szükség van. A sütőipar az az ágazat, amelyben az egyik legnagyobb a kézimunkaerő-igény, amit kevesen vál­lalnak be. Az ága­zatból nagyon sok szak­munkás hi­ányzik. Ezek a tényezők így együttesen eredményezik a kenyér árának növekedését.

Az elnök hozzátette: az áremeléssel e költségeket érvényesítik a pékek. Hogy mennyit emel, azt a vállalkozó maga dönti el, miután megnézi, milyen önköltségei vannak.

– Minimum 20–30 százalék közötti árnövelés szükséges ahhoz, hogy egyáltalán a rezsinknél legyünk. Azt fontosnak tartom, hogy mindenki tisztában legyen vele: a sütőipar nem extra profitot óhajt termelni, hanem a megnövekedett költségeit szeretné visszakapni – hangsúlyozta Septe. 

Maga a gabonaár a kenyér árának húsz százalékát teszi ki. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint egyértelmű, hogy nem fogható a kalászosok árára a kenyér­drágulás.

Csípős

Okokat mindig lehet találni az ilyen-olyan áremelkedésre, aztán meg ujjal mutogatni a másikra, akit hibáztatni lehet. Huszti Zoltán

– A gabona kilója most nagyon ár alatt van, még nem érte el az 50 forintot sem, pedig régen volt már 60–70 forint is, és akkor sem befolyásolta a kenyér árát. Egyértelműen a munkaerőhiány és a 30–40 százalékos sütőipari bér­emelkedés az ok. Rá lehet fogni arra, hogy az alapanyag a legbefolyásolóbb tényező, de ez nem igaz – fejtette ki véleményét Vancsura.

Abban mindenesetre egyetértenek a szakemberek, hogy azzal sem jár jobban anyagilag az ember, ha otthon maga süt kenyeret. Sőt van, aki szerint ez a legdrágább módszer, hiszen ahhoz nem csak az alapanyagot kell megvenni, de áram is kell, nem is kevés.

Átlagos kilós árak alakulása

ÉvFehér kenyérHázi jellegű kenyérFélbarna kenyér
2003158 Ft178 Ft158 Ft
2017279 Ft331 Ft235 Ft

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól