Aktuális

Ezeket a bűnözőket Ön sem rugdosná ki az ágyából - fotók

Bors

Létrehozva: 2016.02.13.

Nem sok ember büszke arra, ha rabosítják - ezek a hölgyek viszont nyugodtan a Facebookra is kitehetnék a letartóztatásuk után készült fotókat.

Nem épp a legszerencsésebbek a következőkben bemutatott bűnözők - ugyanis nem lehet róluk elmondani, hogy „Nem emlékszem, hogy nézett ki, igazából meg sem néztem” - őket ugyanis egykönnyen nem felejti el az ember. Persze mindez előny is lehetne, de az itt bemutatott hölgyek láthatóan nem tudták szépségükkel lebeszélni a biztos urakat attól, hogy nyilvántartásba vegyék őket. Vagy csak akartak egy jó fotót?

Első két versenyzőnk Haeli Wey (bal oldali képen), egy 28 esztendős matektanár, aki két 17 éves diákját is elcsábította, valamint Shannon Csapilla, akinek nem erőssége a nyelvtan: ugyanis a WORE (viselt) szót karcolta egy ismerőse kocsijára - bár nyilván a WHORE-t (k*rva) akarta...

Ralista Ivanovát (bal oldali képen) Floridában tartóztatták le, miután részegen vezetett. Ő (a mellette szereplő hölggyel együtt) afféle kakukktojás összeállításunkban, hiszen hivatásos modell: a Maxim férfimagazinban mutatta meg korábban a bájait. Angela Coates is szerepelt már magazinban, ugyan jóval kisebben: a Jet-ben volt a hét szépsége - rabosító fotója (amin valóságos dívaként pózol) azonban pillanatok alatt a net sztárjává tette.

Megan Simmons az a néggyermekes anyuka, akibe pár évvel ezelőtt minden második netező szerelmes volt - hála ennek a rabosító fotónak, amiből pillanatok alatt mémek tucatjai születtek. „Ellopta a szívem - meg a laptopom” - írta az egyik népszerű mém...

És persze vannak azok, akik még a rabosítás alatt is csak mosolyogni tudnak. Most őszintén, haragudna Ön a korábbi Miss Teen Alabama Lindsey Evansra (bal oldali képen), akit azért tartóztattak le, mert nem volt hajlandó kifizetni egy borsosabb számlát egy étteremben? Persze némi drog is volt nála... Láthatóan Jennifer Jensen (középen), valamint a részegen őrizetbe vett Rachael Kathryn Lemler (jobb oldali képen) sem tud megszabadulni mosolyától, történjék bármi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány